Miért késik a színészek fizetése?
Újsághírek szerint többek között a Nemzeti Színház színészei nem kaptak fizetést (vagy csak részben) ebben a hónapban. A Népszabadság viszont úgy értesült: a társulati tagok két részletben ugyan, de átvehették bérüket. A színház ugyanis megelőlegezte.
Az év első harmadának finanszírozási nehézségeit korábban is áthidaló támogatásból oldották meg a Nemzeti Színháznál. Nem történt ez máshogy az idén sem, ezt kérte tavaly decemberi levelében Alföldi Róbert vezérigazgató. A levél címzettje a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Vagyongazdálkodási Főosztályának vezetője, és hivatkozási alapja a színház és a Nefmi közötti keretmegállapodás, valamint a teátrum költségterve. Abban is reménykedett Alföldi, még az áthidaló támogatás időszakában, azaz az év első három hónapjában sor kerülhet a támogatási szerződés megkötésére. Februárra elkészült az üzleti tervük, amelyet a felügyelő bizottság is jóváhagyott, és ezt elküldték a minisztériumnak.
Február végén a tavalyi szakmai és pénzügyi beszámolót is benyújtották, de erre sem reagáltak a Nefmiből. Ahogy a márciusban, Szőcs Géza államtitkárnak címzett levélre sem. Ebből fakad, hogy áprilisra sem írták alá a támogatási szerződést, így az e havi fizetési kötelezettségeinek nem tudott eleget tenni a színház - tudta meg a Népszabadság a Nemzeti sajtóosztályának közleményéből.
Népszabadság
Február végén a tavalyi szakmai és pénzügyi beszámolót is benyújtották, de erre sem reagáltak a Nefmiből. Ahogy a márciusban, Szőcs Géza államtitkárnak címzett levélre sem. Ebből fakad, hogy áprilisra sem írták alá a támogatási szerződést, így az e havi fizetési kötelezettségeinek nem tudott eleget tenni a színház - tudta meg a Népszabadság a Nemzeti sajtóosztályának közleményéből.
Népszabadság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?