Miért megy valaki tanárnak?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormányzati kommunikáció szerint a pedagógus életpályamodell csábít, ezért jelentkeznek többen. Más vélemények szerint az alacsony ponthatárok és az ingyenes képzés. Kik lesznek a jövő pedagógusai, erről gondolkodik a Világgazdaság.
Az Emberi Erőforrás Minisztérium adatai szerint a pedagóguspálya szinte minden területe vonzóbb lett, ugyanis az összes jelentkezés száma az akár két, három évvel ezelőttihez képest 200 százalék felett nőtt. A tárca ezt az életpályamodellnek tulajdonítja.
A Pedagógusok Szakszervezetének szakértője szerint valóban közrejátszhat a bérek emelkedése, amely azonban még mindig nem tud versenyre kelni a piaci szférával. De hasonlóan sokat nyom a latban, hogy a képzés ingyenes és a pontszámok is alacsonyak. Ezért például a természettudományos szakokra jelentkezők esetében gyakran akkora tudásbeli hiányosságok vannak, hogy felzárkóztató képzést kell nekik tartani. A hiányos tudásátadás pedig a diákok eredményein is meglátszik.
A legutóbbi PISA-felmérésből kiderült, hogy természettudományban a 15 éves magyar diákok mindössze fél százaléka teljesített kiválóan. Így nagyjából 500 fő van egy-egy korosztályban, akire úgy tekinthetünk, hogy valóban felkészült a természettudományos szakokra, az orvosi, mérnöki karokra történő felvételre.
Magyarországon jelenleg 40 helyen képeznek tanárokat, ami nem jelenthet egységesen magas minőséget. Ugyanakkor az államtitkárság szerint minél közelebb kaphat képzést a pedagógus a lakóhelyéhez, annál esélyesebb, hogy a ott is marad, így a helyi pedagógushiány orvosolható.
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?