kapubanner for mobile

Minden korábbinál többen dolgoznak Németországban

Rekordszintre emelkedett a foglalkoztatottság Németországban a harmadik negyedévben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legfrissebb jelentése szerint.

A 84,1 milliós országban 45,6 millióan végeztek kereső tevékenységet a július-szeptemberi időszakban. Ez 490 ezerrel, 1,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az előző negyedévhez képest pedig 123 ezres, 0,3 százalékos növekedés.

Alkalmazottként 41,7 millióan dolgoztak a harmadik negyedévben Németországban, számuk 546 ezerrel, 1,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az egyéni vállalkozók száma csökkent, 56 ezerrel, 1,4 százalékkal, 3,9 millióra.

A foglalkoztatottság leginkább a szolgáltatói szektorban nőtt, 1,3 százalékot kitevő 450 ezer fővel. Az ágazaton belül az információs és kommunikációs szolgáltatások területén mérték a legnagyobb mértékű, 4,8 százalékos növekedést, ez 69 ezer új dolgozó belépését jelenti.

Folytatódott a növekedés az iparban is, de csekélyebb mértékben. A feldolgozóiparban dolgozók száma 40 ezerrel, 0,5 százalékkal, az építőiparban dolgozók száma 10 ezerrel, 0,4 százalékkal nőtt. A mezőgazdaságban a foglalkoztatottság visszaesésének trendje folytatódott, az ágazatban dolgozók száma három hónap alatt 10 ezerrel, 1,7 százalékkal csökkent.

A foglalkoztatottság mellett az elvégzett munka mennyisége is növekedett. A foglalkoztatottak fejenként átlagosan 342,1 órát dolgoztak a harmadik negyedévben, ami 1,1 százalékos növekedés éves összevetésben. A német gazdaság egészében teljesített munkaórák száma 2,2 százalékkal nőtt, 15,6 milliárd órára - áll a Destatis jelentésében.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ő a legjobban kereső nő az autóiparban

Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk

Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk