kapubanner for mobile

Minden negyedik dolgozóját kirúgja a Zalakerámia

A Zalakerámia Rt. csoportos létszámleépítés keretében elbocsátja dolgozóinak 28 százalékát, azaz mintegy 270 főt, közölte a társaság kedden.

A cég a szellemi alkalmazottak 37 százalékától, azaz 84 alkalmazattól, illetve a fizikai dolgozók egynegyedétől, azaz 186 munkavállalótól válik meg. A leépítéssel kapcsolatos költségek mintegy 300 millió forintot tesznek ki, így jelentősen befolyásolják a vállalat 2004. évi eredményét, áll a közleményben. A vállalatnál jelenleg 970-en dolgoznak, számol be az MTI.

Mint arról a Menedzsment Fórum beszámolt, a Zalakerámia Rt. már november elején bejelentette létszámleépítési terveit. Márton Péter vezérigazgató a lépést akkor azzal indokolta, hogy egyrészt a belföldi piacvesztés okozta jövedelemkiesést kívánják kompenzálni, másrészt a korábban meghirdetett ésszerű takarékossági programot szeretnék továbbvinni.

A Zalakerámia-csoport 2004 első félévében 558,4 millió forint nettó nyereséget ért el, ami 51,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának eredményét. A vállalatcsoport árbevétele az első hat hónapban 3,8 százalékkal 9,13 milliárd forintra nőtt. Az anyavállalat 4,18 milliárd forint árbevétel mellett 985 millió forint adózás utáni eredményt ért el 2004 első hat hónapjában.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek