kapubanner for mobile

Minden rendben a Szent Imre Kórházban, közölte az intézmény

A Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban a gyógyító munka továbbra is zavartalanul folyik annak ellenére, hogy a közelmúltban két osztályáról is felmondtak orvosok, vagy jelentették be távozási szándékukat. Az intézmény a sajtóban megjelent, a kórházat érintő írások miatt jogi lépéseket tesz.

Bálint András, az intézmény orvosigazgató-helyettese az MTI-nek szerdán a kórházban nyilatkozva elmondta, a sajtóban számos ellentmondásos és téves információ jelent meg a távozások nagyságrendjét és következményeit illetően.

„A lezajlott távozások ellenére a betegellátás biztonsága nem kérdőjeleződött meg” – fogalmazott. Hozzátette: ezt egyrészt az intézményben dolgozó orvosok pluszmunkájával, illetve külsős szakorvosok segítségével oldották meg. Bálint András leszögezte: műtétek nem maradtak el, az intézményi várólista sem nőtt a távozások miatt.

Az orvosigazgató-helyettes jelezte, egyik esetben sem a kórház kezdeményezte a munkaviszony megszüntetését. Bálint András elmondta, a kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályát vezető főorvos november 1-jén távozott „kikéréssel, áthelyezéssel”, ezt követően az osztály dolgozói közül ketten áthelyezéssel, négyen felmondással távoztak.

Novák Éva, az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály megbízott főorvosa azt mondta, a betegek minden körülmények között elvárják, hogy megfelelő ellátást kapjanak. Hozzátette: a felmondásokkal a maradó orvosoknak „feszesebb a munkatempója”, a műtétek száma és az adminisztráció sem lett kevesebb, de „ebben a nehezített helyzetben is minden kolléga teljes odaadással végzi a munkáját”.

Bánsághi Zoltán, a radiológiai osztály vezető főorvosa – aki a távozó orvosok egyike – az MTI-nek elmondta, az elmúlt napokban a kórház vezetésével közösen azon dolgoztak, hogy távozásával ne sérüljön a betegellátás az intervenciós radiológia területén. Mint mondta, az a megállapodás született, hogy heti rendszerességgel visszajár a Szent Imre Kórházba, és részt vesz az onkológiai és érsebészeti team-megbeszéléseken és a betegellátásban is.

Beszámolt arról is, hogy a kórház uniós pályázati forrásból lecserélheti képalkotó berendezéseinek egy részét, 600-800 millió forint értékben.

Futó Barnabás, a kórház jogi képviseletével megbízott ügyvéd az MTI-nek elmondta, a sajtóban rendkívül sértő megnyilvánulások jelentek meg, „egyes médiumok két érintett fals információit adták le minden kontroll és a kórház megkérdezése nélkül”. Ezt azt jelenti – folytatta –, hogy ezzel megsértették a kórház jó hírnevét, ezért személyiségi jogi pereket indítanak, amelyekben jelentős sérelemdíj megállapítását fogják kérni.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk