Mintegy négyszáz új munkahely jön létre Békés megyében
393 új munkahely jön létre a Békés megyei mikro-, kis és középvállalkozásoknál. Békés megyében a Nemzetgazdasági Minisztérium által februárban kiírt pályázaton 47 vállalkozás csaknem 700 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el.
Termelés nélkül képtelenség beindítani a gazdaság motorját, ezért elsősorban a termelő szféra támogatására koncentrál a kormány, amikor az Új Széchenyi-terv keretében segíti a mikro-, a kis- és a középvállalkozásokat --– közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitka szerdán Gyulán.
Czomba Sándor a gyulai székhelyű Fafém Bútor Zrt. támogatási szerződésének aláírási ünnepségén elmondta: a munkaerő-piaci alapból kiírt ötmilliárd forintos pályázaton azok a vállalkozások nyerhettek leginkább, illetve érhették el a legmagasabb támogatottsági arányt, amelyek hátrányos helyzetű régiókból pályáztak és az új munkahelyeket alapvetően a regisztrált álláskeresőkkel kívánták betölteni.
Békés megyében a minisztérium által februárban kiírt pályázaton 47 vállalkozás csaknem 700 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el --– közölte a megyei kormányhivatalhoz tartozó munkaügyi központ vezetője. Nagy Ágnes hozzátette: a nyertes vállalkozóknak vállalniuk kellett, hogy két évig megőrzik a munkavállalói létszámot, s ennek alapján a megyében 393 új munkahelyet létesít a 47, sikerrel pályázó társaság.
Zsarnóczay László, a Gyulai Fafém Bútoripari Zrt. vezérigazgatója közölte: az 1950-ben alakult szövetkezet jogutódjaként 247 millió forintos beruházást hajtanak végre a telephelyükön. A cég azért vág bele a fejlesztésbe, mert az utóbbi években dinamikusan növekedett a bútorexportjuk Németországba. Öt év alatt a tízszeresére növekedett, és elérte az ötmillió eurót a Németországba irányuló kiszállításaik értéke a tömör, keményfából készült étkezőgarnitúrákból és nappali bútorokból.
A cég árbevétele folyamatos nyereség mellett tavaly meghaladta a kétmilliárd forintot, s az idei évre már 2,5-2,6 milliárd forintot terveznek. A pályázat beadásakor 250 dolgozót foglalkoztató cég a beruházás befejezésekor, az idei év végére 320 alkalmazottal fog termelni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?