Mire lesz jó a diplomám?
Az Educatio Kht. által végzett idei jelentkezési adatok elemzése szerint folytatódott a szakok népszerűségében évek óta tartó tendencia. Ezek szerint a hivatalos felsőoktatás-politika által is preferált képzésterületeken, mint pl. a műszaki és az informatika, általában tovább nőtt a jelentkezők száma, illetve több ide tartozó szak erősítette pozícióját a népszerűségi rangsorban. Ez azonban nem jelent teljes átrendeződést a szakok toplistáján, mivel az utóbbi évek slágerszakjai közül jó néhány továbbra is vonzza a fiatalokat, különösen gazdasági és társadalomtudományi területen.
Valamelyest vesztett ugyan népszerűségéből a pszichológia szak (6-ról a 10. helyre esett vissza), ám még mindig a top tíz tagja. A másik bölcsész szakot, az andragógiát (lényegében a régi művelődésszervező szak) viszont több mint húsz százalékkal többen választották az idén, igaz, ez nem vezetett jobb helyezéshez (15.). A sokak által fanyalogva kezelt kommunikáció szak egy helyezést rontott a pozícióján, ám még mindig az egyik legkedveltebb képzésnek számít (4.).
Egyébként többek között épp a társadalomtudományi és a bölcsész szakok azok, amelyeknek töretlen népszerűsége mutatja, hogy a fiatalok pályaválasztását nem csak az aktuális, vélt vagy valós, hosszú távon azonban előre biztosan nem megjósolható munkaerő-piaci folyamatok befolyásolják. De szintén jó példa erre az ápolás és betegellátás szak, amely az egészségügyben tapasztalható problémák ellenére is közel ötven százalékkal növelte jelentkezőinek számát.
A továbbtanulók motivációinak összetettsége mellett az elhelyezkedés "iránya" sem egyértelmű sok képzésterületen: bizonyos szakok nem jelentenek automatikus belépőt egy-egy hagyományos munkakörbe, ugyanakkor ezek a szakok épp hogy sokirányú elhelyezkedési lehetőséget kínálnak. Az egyetemen, főiskolán végzettek elhelyezkedése terén megváltozott új körülmények különösen indokolttá teszik a diplomások pályakövetését mind országos szinten, mind az egyes felsőoktatási intézmények szintjén. Ehhez nyújt segítséget a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR), amely egyúttal a továbbtanulók tájékozódását is segítheti: ők úgy gondolkodnak, hogy ha már milliókba is kerülhet egy diploma, tudniuk kell, milyen szakmát tanuljanak, mi alapján válasszanak pályát és végül mit kezdhetnek majd a diplomájukkal.
A jelenlegi pályaválasztás más alapokon nyugszik. Az, hogy valakiből mérnök vagy gyógyszerész, marketinges vagy újságíró lesz, az az érdeklődési irány mellett attól is függ, kinek mivel foglalkoznak a szülei, milyen a médiában megjelenő szakmakép és kedveli-e a jelölt azokat a tárgyakat, amelyek a felvételi során szükségesek. A DPR segítséget fog nyújtani a tudatos választásban úgy, hogy megmutatja a diploma piacképességét is.
Merre mennek a többiek?
Természetesen érdeklődhetünk ismerősök körében, milyen diplomával merre lehet elhelyezkedni. Tanulmányozhatjuk a hivatalos szakleírásokat, hogy az adott diploma milyen tudást ad, mely területek jöhetnek szóba az álláskeresésnél. Segíthet a tájékozódásban, ha a döntés előtt személyzeti szakemberek - HR-esek, fejvadászok, személyzeti tanácsadók, karrier-tanácsadók - véleményét kérjük ki azzal kapcsolatban, hogy mire van most igény; a diplomán túl milyen készségek, képességek kellenek a piacképes induláshoz.
Tájékozódás a tanulmányok alatt
Az egyetemre, főiskolára való bejutás azonban még nem determinál pontos karrier utat. Azt már a tanulmányok alatt lehet formálni különféle képzésekben való részvétellel, külföldi tanulmányokkal, a munkaadói igényekhez való igazodással, a szakmai gyakorlati hely okos kiválasztásával. A tájékozódásban hasznosak a felsőoktatási állásbörzék, az ott készített felmérések elemzése. Megtudhatjuk például, hogy a cégek kiket keresnek, kiknek szólnak az ajánlatok, milyen juttatásokat kínálnak. Azonban itt is vannak korlátok, ugyanis az állásbörzén kiállító cégek a munkaerőpiacnak csak egy szeletét képviselik: jellemzően a nagy, multinacionális cégeket.
Diplomás pályakövetés: hiánypótló karriertervező
Könnyítené a karrierstartot, ha a fiatalok számszerűsítve látnák azt, hogy a korábban végzettek hol találtak munkát. Például: Merre dolgoznak a nyelvszakos bölcsészek? Állami iskolában vagy magán nyelviskolában tanítanak? Esetleg multinacionális cég telefonos ügyfélszolgálati központjában tevékenykednek? Vagy idegenvezetőként, fordítóként keresik kenyerüket? Talán külföldön próbálnak szerencsét? Milyen arányban indultak el az egyes lehetőségek felé? Sajnos, az összes felsőoktatási intézményt érintő kutatások még nem léteznek. Pedig megkönnyítené a jelentkezők (és szüleik) dolgát, és jobban tervezhetővé tenné az egyetem/főiskola alatt a karriert, valamint könnyebben pótolhatóak lennének a hiányzó kompetenciák, ha lenne egy összesítés, ami információkat szolgáltat arról, hogy milyenek az elhelyezkedési esélyek az adott szakokon, illetve jelenleg melyik szakokon végzők milyen arányban találnak munkahelyet. Ezekre a kérdésekre ad majd választ a Diplomás Pályakövetési Rendszer, amelynek segítségével alaposabb ismeretek birtokában hozható meg a pályaválasztási döntés, alakítható a képzések köre, beazonosíthatóak és formálhatóak a túlképzést generáló szakok. Ez azt is jelenti, hogy drága pénzen nem olyan szakmát oktat majd a felsőoktatás, amelyre a piac nem tart igényt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?