Miskolcon nem sajnálták maguktól a pénzt a vezetők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Miskolc Holding Zrt. több milliós jutalmakat osztott ki 2011. évre vonatkozóan, miután 2011 decemberében (pár nappal korábban) meghatározta ezen eseti jutalmak feltételeit - áll a mainap.hu birtokába jutott dokumentumban.
Több szempontból is aggályos a jutalmak kiosztása az önkormányzati cégnél, de legfőképp azért, mert a bevett gyakorlat szerint az év végi prémiumok feltételeit mindig a tárgy év elején, vagy előző évben (2010-ben) szokás meghatározni, de itt egyértelműen látszik, hogy a feltételek megnevezése 2011. december 23-án került sor, december 31-es teljesítési határidővel, tehát az adott év végén meghatározták a már teljesített feladatok közül, mi az, amiért jár a jutalom - mondta a mainap.hu-nak Földesi Norbert, az MSZP miskolci frakcióvezető-helyettese. Összesen 8 millió forint jutalmat osztottak ki a Miskolc Holdingnál.
"A miskolci városházán sem tavaly, sem idén nem voltak jutalmak. Ez egy nehéz helyzetben lévő, a szocialisták által nyakig eladósított város, nincs lehetőség arra, hogy prémiumot és jutalmat osszunk - nyilatkozta a polgármester. - Ezért a Holdingnál történt jutalomkifizetések ügyében a miskolci polgármester teljes körű, azonnali vizsgálatot kezdeményezett - tájékoztatta a mainap.hu-t Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője. Kriza Ákos polgármester azt is elmondta: ebben a nehéz helyzetben prémium- és jutalom-stopot rendelt el".
mainap.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?