Mit csinál apa a munkahelyén? - bepillantás az édesapák "titkos életébe"
Beneda Attila a Férfiak Klubja független társadalmi szervezet által kezdeményezett "Vállvetve Apával Nap" elnevezésű rendezvényen a munkahelyeken megvalósuló családbarát környezet fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy ennek kapcsán az édesapákról is beszélni kell. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, az apák napjához kapcsolódó kezdeményezés fő célja, hogy a gyermekek tudják, hol van, mivel foglalkozik az édesapjuk akkor, amikor a munkahelyén tartózkodik.
Beneda Attila kiemelte, a kormány igyekszik támogatni a családokat abban a döntésben, hogy melyik szülő maradjon otthon a gyermekkel, ezért a szülési és egyéb családtámogatásokat, kedvezményeket az apák is igénybe vehetik. Ma Magyarországon már a családok mintegy 13 százaléka él ezzel a lehetőséggel - fűzte hozzá.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az apa jelenléte a családokban a gyermekek fejlődése szempontjából is kiemelt fontosságú, ráadásul - tette hozzá Beneda Attila - a házasságban élő férfiak esetleges betegségből való gyógyulása, a túlélés esélye sokkal nagyobb, mint azoknál, akik egyedül vagy családjuktól külön élnek. Megköszönte a Provident csatlakozását az eseményhez és azt mondta, hogy az ilyen kezdeményezések az apák helyzetének bemutatása szempontjából is roppant fontosak.
Boczán Viktor, a Provident Pénzügy Zrt. vezérigazgatója elmondta: azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert számukra is fontos fókuszálni a dolgozó édesapákra. Úgy vélekedett, a családok összetartásában, a gyermekek nevelésében a dolgozó apáknak is részt kell venniük és a "Vállvetve Apával Nap" nevű rendezvényt egyfajta katalizátornak nevezte.
Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója az államtitkárság támogatását megköszönve arra hívta fel a figyelmet, hogy annak idején a városiasodás okozta azt, hogy a férfiak sok esetben kikerültek a családokból, miközben azt megelőzően állandóan jelen voltak a családok mindennapi életében, hiszen munkájuk legnagyobb részét akkoriban még a ház körül végezték. Az apáknak is szükségük van azonban a kötődésre - fogalmazott.
A kezdeményezéssel a gyermekeket az édesapák munkahelyi "titkos életébe" kívánják beavatni, és az sem véletlen, hogy a rendezvényt a tanítási szünet, a nyári vakáció első napjára időzítették. Ezen a napon a gyermekek akár édesapjuk munkahelyén a vezetői értekezleteken is részt vehetnek - ismertette, hozzáfűzve, reméli, hogy a rendezvény hosszú távon is sikeres lesz, és további cégek is csatlakoznak.
MTI
Több mint ötven cégnél leshettek be szüleik munkájába a gyerekek
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
