Mit ellenőriz idén kiemelten a munkaügyi hatóság?
A munka- és a pihenőidő betartását, valamint a munkavállalók jogviszonyának rendezettségét is ellenőrzi az idén a hatóság - olvasható a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának 2013-as ellenőrzési tervében.
A hatósági ellenőrzési tervből kiderül: stratégiai cél, hogy a munkavállalók alapvető jogai érvényesüljenek, rendelkezzenek rendezett jogviszonnyal, csökkenjen a jogkövető vállalkozások versenyhátránya, és ez segítse a munkahelyek megtartását, illetve az új, legális (adózó) munkahelyek létesítését.
Fontos törekvés az is, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények legyenek a munkahelyeken - olvasható az ellenőrzési tervben.
A munkavédelem területén az év második felében ellenőrzik az emelőgépek üzemeltetését és a bányászati tevékenységet, május-júniusban a biológiai kórokozók miatti megbetegedések kockázatával járó tevékenységeket, az ősszel pedig a villamos berendezésekkel való munkavégzés biztonságát, mivel tavaly - az idei ellenőrzési terv elkészítéséig - két halálos és öt életveszélyt okozó munkabaleset történt áramütés miatt, illetve villamos berendezés használata közben.
A terv szerint nyáron - hőségriasztástól függően - ellenőrzi a hatóság, hogy a munkaadók betartják-e a minimális munkavédelmi követelményekről szóló rendeletet.
Munkaügyi területen március-áprilisban ellenőrzik a szolgáltatókat, majd június-júliusban a munkavállalók jogviszonyának rendezettsége érdekében a foglalkoztatására vonatkozó szabályok betartását ellenőrzi a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága. Emellett - főként a kereskedelemben - a munka- és a pihenőidő betartását is górcső alá veszik. A munkaügyi bírság összege 30 ezer forinttól 20 millió forintig terjedhet.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?