Mit várnak a vállalkozók az új kormánytól?
A vállalkozások a foglalkoztatást ösztönző, korszerű adórendszert, a bürokrácia csökkentését, a foglalkoztatás növelését várják az új kormánytól - mondta Vadász György, a Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke.
Vadász György kifejtette, hogy a foglalkoztatás növelésének kérdését kiemelten kell kezelni, mert jelenleg a munkaképes lakosság mindössze 44 százaléka "végez látható munkát".
A kamara alelnöke szerint ösztönözni kellene a részmunkaidős foglalkoztatást és a távmunkát is.
A bürokrácia csökkentésének szükségességéről szólva elmondta: a vállalkozásokat érintő adminisztrációs teher az éves GDP 6,8 százalékát teszi ki Magyarországon, szemben az EU-átlag 3,5 százalékával. Az Európai Unió szerint az uniós átlagot is 20-25 százalékkal kellene csökkenteni - jegyezte meg.
A BKIK alelnöke felhívta a figyelmet a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) nehéz helyzetére. Mint mondta, a magyar kis- és középvállalkozások jövedelmet termelő képessége egytizede az EU-15-ök átlagának, miközben jelentős szerepet töltenek be a foglalkoztatásban.
A BKIK alelnöke a magyar gazdaság egyik "rákfenéjének" nevezte a magas államadósságot. Utalt arra, hogy számításuk szerint 2010-ben az EU-fejlesztési források 900 milliárd forintot jelentenek, az uniós tagdíj 220 milliárd forintra tehető, így 680 milliárd forint marad a vállalkozásoknak fejlesztésre, miközben 2010-ben az adósságszolgálati teher meghaladja az 1.200 milliárd forintot.
A BKIK gazdaságpolitikai bizottsága 13 pontban fogalmazta meg állásfoglalását az új kormánnyal szemben. Ezek szerint a vállalkozások hiteles, kiszámítható kormányzati munkát, a gazdasági fejlődést biztosító kormányzati programot várnak.
A vállalkozások elvárják a foglalkoztatás jelentős bővítésének minden lehetséges kormányzati eszközzel történő elősegítését, az állami bürokrácia érzékelhető csökkentését, a 20 év alatt elhasználódott adórendszer korszerűsítését, a gyenge versenyhelyzetben lévő hazai kkv-k versenyképességének javítását, a hátrányos megkülönböztetésük feloldását, a Közép-magyarországi régióban - a kohéziós uniós támogatási jogosultság elvesztése miatt - költségvetési segítséggel finanszírozott fejlesztési pályázatok kiírását.
További vállalkozói elvárás a monetáris pénzügyi politika vállalkozásbaráttá tétele, a hazai vállalkozások hitelhez jutásának elősegítése, hazai tulajdonú "Kisvállalkozói Pénzintézet" létrehozása, továbbá a körbetartozások visszaszorítása, illetve szankcionálása, az építőiparban bevezetett regisztrációs rendszer kiterjesztése, a közbeszerzési eljárási rend átláthatóvá és nyilvánossá tétele, a szakképzés rendszerének gyakorlatorientált átalakítása, a közösségi közlekedés átvilágítása, az uniós és hazai fejlesztési támogatások rendszerének újragondolása.
A vállalkozások elvárják az államigazgatási rendszer átalakítását, szolgáltató jellegének erősítését, hatékonyságának javítását, a jog-, és rendeletalkotás előzetes és utólagos hatásvizsgálatát, gazdaság-szervezéssel kapcsolatos állami, regionális, megyei, illetve önkormányzati szintű közfeladatok áttekintését.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A digitális zsákutca felé sodródnak a magyar KKV-k? 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?