kapubanner for mobile

MTV: ha nem tudnak fizetést adni, megszűnhet

Előfordulhat, hogy az MTV nem tud bért fizetni, így akár már januárban elsötétülhet a képernyő - jelentette be Medveczky Balázs ügyvezető alelnök. Az MTV az elvonások miatt az elmúlt 52 év legsúlyosabb finanszírozási helyzete elé néz, írja a Világgazdaság.

Új médiaháború indult, melynek nem szereplője, hanem elszenvedője a kivéreztetésre kiszemelt Magyar Televízió - áll Medveczky Balázs ügyvezető alelnök levelében, melyet Katona Bélának, a parlament elnökének küldött a kialakult válsághelyzetről. Medveczky szerint az ügyben nem lehet a gazdasági válságra hivatkozni, inkább morális válságról van szó, ugyanis a közmédiumok közül kizárólag az MTV-t érinti a súlyos megszorítás.

Medveczky Balázs a múlt héten ajánlotta fel lemondását, de ehhez több feltételt is szabott. Így például azt, hogy a tévé kapja meg a működéséhez szükséges költségvetési támogatást. Mivel a feltételek nem valósultak meg, így a lemondás sem.

Az MSZP vezető politikusai a távirati irodának név nélkül azt nyilatkozták: rossz gazdálkodása miatt vonnának el jelentős összegeket jövőre a Magyar Televíziótól.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek