Műanyagipari gyártócsarnok épült Hatvanban
Új, 882 négyzetméteres műanyag-feldolgozó gyártócsarnokot épített a Ro-No Kft. Hatvanban: a 176 millió forintos beruházás 52 új munkahelyet teremt a térségben - jelentette be a cég sajtóközleményében szerdán.
Az új gyártócsarnokot a már meglévő, 1100 négyzetméteres üzem mellett építették fel. A kivitelezés csaknem 176 millió forintból valósult meg, az Európai Unió és a magyar állam 50 százalékos támogatása mellett. Az új gyáregység fokozza a vállalkozás versenyképességét és javítja az energiahatékonyságot is. A termelés indítását a jövő év elejére tervezik.
A műanyag alkatrészek fröccsöntésével, lézergravírozással és festés-lakkozással foglalkozó cég hűtő- és porszívóalkatrészeket, festett lámpaburákat, kesztyűtartófedeleket készít nagy vállalatok számára. Ezek között olyan ismert cégek is vannak, mint a Bentley, a BMW vagy az Electrolux. A Ro-No Kft. a tavalyi 660 millió forint árbevétel után az idén 5-10 százalékos forgalombővülésre számít.
A műanyag alkatrészek fröccsöntésével, lézergravírozással és festés-lakkozással foglalkozó cég hűtő- és porszívóalkatrészeket, festett lámpaburákat, kesztyűtartófedeleket készít nagy vállalatok számára. Ezek között olyan ismert cégek is vannak, mint a Bentley, a BMW vagy az Electrolux. A Ro-No Kft. a tavalyi 660 millió forint árbevétel után az idén 5-10 százalékos forgalombővülésre számít.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon