kapubanner for mobile

Munka megváltozott munkaképességűeknek

Magyarországon 600 ezer megváltozott munkaképességű ember él, közülük 400 ezer aktív korú, és ebből a körből csak 35-40 ezren dolgoznak - mondta Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos szerdán Törökszentmiklóson, egy megváltozott munkaképességű varrónőknek elkészült foglalkoztató átadása alkalmából.

images

Bernáth Ildikó hangsúlyozta, ezen az arányon mindenképpen javítani kell a kormány aktív közreműködésével, valamint a vállalkozások és az önkormányzatok támogatásával.

Úgy véli, a mostani helyzethez az elmúlt nyolc év kudarca vezetett, amikor megszorítások követték egymást, sokszor változott a finanszírozási rendszer, és a pályázók közül "némelyek kiváltságokat élveztek". Ígéretet tett arra, hogy a támogatási rendszer a jövőben igazságos és átlátható lesz.

Hársvölgyi Tamás, a Teljes Életért Nonprofit Kft. cégvezetője elmondta: a megváltozott munkaképességűek számára a városközpontban kialakított varroda egyelőre 25-30 szakképzett nőnek ad munkát, ezt a létszámot mihamarabb bővíteni szeretnék. Emlékeztetett rá, hogy az idén nyáron a cég már egy 40 embert foglalkoztató összeszerelő üzemet nyitott a Szolnok melletti kisvárosban. Az új munkahelyek létesítéséhez segítséget nyújtott az önkormányzat és a munkaügyi központ.

A cég 1997 óta foglalkozik megváltozott munkaképességű, egészségkárosodott, valamint fogyatékkal élő emberek foglalkoztatásával, 2006 óta kiemelt akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkeznek. Jelenleg 13 telephelyük van Szolnok megyében Fegyverneken, Kunszentmártonban, Mezőtúron, Szolnokon, Tiszafüreden, Tiszaörsön, valamint Törökszentmiklóson. Mintegy ezer megváltozott munkaképességű személy részére biztosítanak kereseti lehetőséget. Foglalkoznak elektronikai alkatrészek szerelésével, összeszerelési és csomagolási munkákkal. Varrodáikban bérmunkában autókba üléshuzatok, fürdőruhák, férfi felsőruházati termékek és munkaruhák készülnek.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek