Munkahelyi dohányzásról vitáznak a németek
Betelt a pohár a német munkaadóknál: nem akarják, hogy a dolgozók munkaidőben rágyújthassanak, mert az plusz költséget jelent - adta hírül pénteken a Bild című német napilap hírportálja.
Mario Ohoven, a németországi kis-és középvállalkozók szövetségének elnöke a német újságnak nyilatkozva úgy fogalmazott: "Elég volt a munkahelyi füstölésből. A cigarettaszünetek a munkáltatónak pénzbe kerülnek, és zavarják a munka menetét." Ohoven Svédországot hozta fel példának, ahol a vállalatok egyedül ebédszünetben engedélyezik munkavállalóiknak a dohányzást.
A Bild egyúttal Ursula Frerichsnek, a kis- és középvállalkozók társasága (UMW) elnökének szavait is idézte, miszerint meg kell szüntetni a dohányosoknak járó extra szüneteket, amelyek megléte egyértelmű diszkrimináció a nemdohányzókkal szemben.
Karl Lauterbach egészségügyi szakértő alapvetően elkötelezett a füstmentes munkahelyek mellett. Szerinte azonban a kinti rövid cigarettaszünetek betiltása ugyanúgy hátrányos megkülönböztetésnek minősülne, és a "nemdohányzók diktatúrája" felé vezető lépés lenne.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek