Munkahelyteremtő beruházás az EKO-TUR Kft.-nél
Több mint 100 millió forintos munkahelyteremtő beruházással bővíti tevékenységét a segesdi EKO-TUR Turisztikai és Kereskedelmi Kft.; egy lakatos- és porfestőműhely építéséhez a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pályázatán mintegy 19 millió forintot, uniós forrásból 42 millió forint támogatás nyertek el.
Az bállamtitkár közölte: a most kiírásra került 5 milliárd forint pályázati támogatásból több mint 3000 új munkahely és több mint 5000 munkahely megőrzése valósul meg. "Azon dolgozunk, hogy ez a szám akár nagyságrendileg is nagyobb legyen" - jegyezte meg Czomba Sándor, aki célként és feladatként a versenyszférában az elsődleges munkaerőpiacon, és elsősorban a hátrányos térségekben élők segítését jelölte meg.
Talián Bálint, a 2001-ben lovas-turisztikai bázis kialakítására alakult, időközben új vállalkozás beindításáról döntő cég ügyvezetője elmondta: a már korábban meglévő családi vállalkozás révén lakatos és épületlakatos munkák terén szerzett tapasztalatokat hasznosítva döntöttek egy új, magasabb minőségi követelményeknek is megfelelő porfestő- és lakatosműhely építéséről.
Az új telephely 5000 négyzetméter, ahol elsőként a 800 négyzetméter alapterületű porfestőműhelyt építették meg - közölte a cégvezető. Hozzátette: a gépek üzembe helyezést követően szeptemberben indul a munka, ami azt is jelenti, hogy a cég az eddigi 13 mellett 14 új dolgozónak biztosít munkalehetőséget.
Az MTI érdeklődésére Talián Bálint elmondta: a családi cégcsoport árbevétele az elmúlt években 150-200 millió forint körül alakult. Az új beruházás révén ez szeretnék legalább megduplázni, vagy akár megháromszorozni. A nyugat-európai megrendelők közül nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki ausztriai partnereikkel, nekik készítenek belsőépítészeti fémszerkezeteket, utcai bútorokat - közölte a cégvezető.
Péntek László (független) Segesd polgármestere kiemelte: a falu fejlődése szempontjából rendkívül fontos, hogy a családi vállalkozásban működő cégcsoport a faluban és környékén 250 embernek ad munkát, s ezzel a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?