kapubanner for mobile

Munkahelyteremtő légitársaság

A Germanwings hamburgi bázisrepülőterének megnyitásával hozzájárul ahhoz, hogy a Hanza-város Észak-Németország bázisrepülőterévé váljon.

Negyedik bázisrepülőterét nyitotta meg a Germanwings Légitársaság. A diszkont légitársaság új központi légikikötőjéből, Hamburgból tíz új járatot üzemeltet majd, melyek kiszolgálásában két Airbus A319-es vesz részt. Egy harmadik Airbus A319-es repülőgép pedig hetente háromszor szállítja utasait a Stuttgart-Hamburg útvonalon. Az új diszkont járatok már most nagy népszerűségnek örvendenek a hamburgiak körében: a jegyárusítás megkezdése óta eddig 330 000, adóval és illetékkel együtt 19 eurós árú jegyet foglaltak le a téli és az azt követő nyári menetrend járataira. A Germanwings hamburgi bázisrepülőterének megnyitásával hozzájárul ahhoz, hogy a Hanza-város Észak-Németország bázisrepülőterévé váljon. A légitársaság tevékenysége ezen kívül jelentős szerepet játszik a város gazdaságának és a foglalkoztatottságának fejlesztésében: a légitársaságnál 50, a repülőtéren és környékén pedig 550 új munkahely létesül. A Kölni Egyetem Köln/Bonnra kidolgozott tanulmánya alapján a hamburgi báziskikötő Germanwings 109 millió euróra teszi az új munkahelyek és a szolgáltatások iránt növekvő igénynek köszönhető bevételeket.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek