Munkanélküliből vállalkozó - az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány pályázata
Támogatást nyerhetnek el azok a cégek és nonprofit intézmények, amelyek a nagy munkanélküliségű területeken a hátrányos helyzetű munkanélkülieket vállalkozás indításában integrátorként segítik, ehhez 107,5 millió forintos keret áll rendelkezésre.
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány honlapján most közzétett pályázati kiírás szerint a pályázatokat március 20-ig lehet benyújtani.
A pályázat célja, hogy a jelentkező cégek, intézmények saját termelési, szolgáltatási tapasztalataikat, piaci kapcsolataikat hasznosítva szervezzék meg a munkanélküliek számára a vállalkozás indítását, vagy belépésüket a társas vállalkozásba. Ezek az új vállalkozások beszállítóivá válhatnak az őket segítő, stabil piaccal rendelkező cégeknek, intézményeknek.
A pályázók bevont személyenként 350 ezer forintot nyerhetnek el a kiírásban szereplő célok finanszírozására. Egy-egy pályázónak legalább 100, legfeljebb 300 személyt kell felkutatnia, felkészítenie.
A program első szakaszában, amely fél év és egy év közötti időszak lehet, fel kell készíteniük a jelentkezőket a szakmai és a vállalkozói ismeretekből. Elvárás, hogy legalább a jelentkezők 90 százaléka vállalkozást indítson, vagy belépjen egy társas vállalkozásba.
A második szakasz 10 hónaptól egy évig tart, ekkor már az integrátor segítségével az új vállalkozások termelnek, szolgáltatást nyújtatnak. Elvárás, hogy e szakasz befejezésekor a jelentkezők legalább 60 százaléka vállalkozóként, vagy társas vállalkozásban tevékenykedjen.
A programot elsőként Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő cégek, intézmények indíthatják. A programba olyan hátrányos munkaerő-piaci helyzetű személyek vonhatók be, akik roma származásúak vagy alacsony iskolai végzettségűek, de bevonhatók a tartósan munkanélküliek, a kedvezőtlen szociális helyzetűek, valamint kistelepülések lakói is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?