kapubanner for mobile

Nagy, közös tüntetésre készülnek a szakszervezetek

Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, elérhető és működő közszolgáltatásokat követel május 1-jén a közös tüntetést szervező négy szakszervezeti szövetség.

A demonstráció alkalom lesz arra, hogy a szövetségek elmondják kritikájukat a gazdaságpolitikával és az ország irányításával kapcsolatban - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a konföderációk hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Közölte, az MSZOSZ, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint növekszik a munkavállalók kiszolgáltatottsága, és az érdekképviseletek nem fogadják el az ezt erősítő intézkedéseket.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a munkavállalóknak számos olyan hátrányt kell elszenvedniük, amely rontja élethelyzetüket, bizonytalanná teszi a munkahelyeket. A szövetség elnöke a többi között a 16 százalékos egykulcsos jövedelemadót, az adójóváírás kivezetését, valamint a társadalombiztosítási járulék emelését említette. Hozzátette: ami a július elsejétől hatályba lépő Munka törvénykönyvében változik, az hátrányos a munkavállalóknak, növeli kiszolgáltatottságukat és csökkenti keresetüket.

Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke egyebek mellett kitért arra: jelenleg nincs érdekegyeztetés, illetve ami van, azt nem lehet annak nevezni. Az érdekképviseletek szerint ezért szükséges, hogy a munkavállalók minél nagyobb tömegben kifejezzék elégedetlenségüket és megmutassák, hogy képesek közösen fellépni.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke közölte: a Munka törvénykönyve július elsejétől változik, de a hivatásos szolgálati viszonyban állók már január elsejétől, a közszolgálati törvény hatálya alatt állók pedig március elsejétől lényegesen rosszabb feltételek között dolgoznak, mint korábban.

Mint mondta, néhány, a SZEF által képviselt munkaterületről lényegesen kevesebben, illetve csak "illegalitásban" lesznek ott a demonstráción, az új munkajogi szabályok ugyanis lényegében megfosztják ezeket a munkavállalókat a részvétel lehetőségétől.

Varga László kitért arra is: a SZEF több jogszabály kapcsán az Alkotmánybírósághoz, valamint nemzetközi szervezetekhez fordul majd jogorvoslatért, ennek részleteiről később kíván beszélni.

Hangsúlyozottan szakszervezeti rendezvényről van szó, szakszervezeti zászlók alá várják a dolgozókat vidékről is - mondta Pataky Péter. Kérdésre válaszolva az MSZOSZ elnöke azt mondta: "sok ezres tömeget" várnak a demonstrációra. Úgy fogalmazott: mindenkit várnak, aki beáll a szakszervezeti zászlók alá, de egyéb zászlókat nem szeretnének a rendezvényen.

Azzal kapcsolatban, hogy miért nem lép fel közösen mind a hat szakszervezeti szövetség, Pataky Péter közölte: megkeresték a másik két konföderációt is (Liga Szakszervezetek, Munkástanácsok), de mindketten azt mondták, hogy más módon kívánnak ünnepelni.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk