Nagy Márton: az MI alkalmazása főként az irodai és magasan képzett helyeket veszélyeztetheti
A kormány kiemelt célja a hazai kkv-k versenyképességének fejlesztése, ehhez ösztönözni kell a mesterséges intelligencia (MI) vállalati felhasználását - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a Portfolio Finance 2024 konferencián.
Nagy Márton előadásában kiemelte: az MI robbanásszerű fejlődése alapjaiban alakítja át a mindennapokat. Az MI kulcsszerepet fog játszani a munkatermelékenység növelésében: a jövőben 15 százalék MI indukálta GDP-növekményt, 26 százalékos termelékenységnövekedést, valamint 1 millió, magasabb hozzáadott értékű munkakört eredményezhet a magyar gazdaságban.
A tárcavezető a mesterséges intelligencia jövőformáló szerepe a magyar gazdaságban címmel megtartott előadásában arra is kitért, hogy világszerte a munkahelyek 40 százalékát alakíthatja át az MI az IMF kutatása szerint, egy másik kutatás alapján pedig 2030-ig 15,7 ezermilliárd dollárral, 26 százalékkal növeli a globális GDP-t. A MI széles körű elterjedése 1,3 százalékponttal növelheti a munkatermelékenységet 10 év alatt - ismertette.
Az MI teljes termelési láncokat indíthat újra, az élelmiszertermelésben a hálózatba kapcsolt eszközök (Internet of Things - IoT) generálta adatmennyiség kielemzése jelentősen növelheti a hatékonyságot. Példaként említette a kiskereskedelemben a hatékony áruházmenedzsmentet, raktártervezést, kereslet-előrejelzést.
A pénzügyi szektorban az MI alkalmazása növelheti a biztonságot, csökkenti a költségeket, és javítja az ügyfélélményt, például automatikusan azonosítja a gyanús tranzakciókat.
Arra is kitért, hogy a munkaerőpiacot vizsgálva az AI jelentős munkaerőpiaci kockázatot jelent, alkalmazása ugyanis főként az irodai és magasan képzett helyeket veszélyeztetheti. Megemlítette, hogy egy európai felmérés szerint átlagosan a munkahelyek 24 százaléka van veszélyben az automatizálás miatt, ezért a kockázatokat időben kezelni kell.
Ismertette, az MI területén Európa lemaradásban van, Kína felzárkózik az Egyesült Államokhoz, míg az EU fokozatosan leszakad. Elmaradás van a fejlesztések, a kutatás, valamint a hardverek területén.
A fejlett optikai kommunikáció, gépi tanulás, adatelemzés területén Kínáé a vezető szerep, egyes technológiáknál számottevő a monopólium kialakulásának kockázata. Az Egyesült Államok és Kína közötti konfliktus központi eleme lett a mesterséges intelligencia - sorolta.
Emlékeztetett: idén augusztus óta hatályos az AI Act, a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, a világ első átfogó MI szabályozása.
Az EU tagállamainak képviselőiből álló Európai Mesterséges Intelligencia Testület hidat képez Brüsszel és a tagállamok között, ezáltal segítve a rendelet végrehajtását, az ahhoz kapcsolódó ajánlások kidolgozását és a hatósági gyakorlatok egységesítését. Az intézményrendszerben az NGM látja el a testület magyar képviseletét az unió felé.
Közlése szerint a magyar elnökség fókuszában az AI Act és a versenyképesség áll, az elnökség alatt megkezdődött a felkészülés a rendelet végrehajtására.
Hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia használatába be kell vonni a kkv-kat, mert le vannak maradva, náluk alacsony a digitalizáció mértéke. Eközben a nagyvállalatok csak kis mértékben maradnak le az EU-átlagtól a vállalati digitalizációban - mondta.
Számos magyar sikertörténet született az MI alkalmazásával, ezek között a Waberer's raktározási technológiáit, a Hell italgyártását, vagy a ZalaZONE járműipari tesztpályát emelte ki. Az előadásában a miniszter jelezte: az NGM év végéig nyújtja be a kormány elé az aktualizált stratégia tervezetét, amelyhez bárki hozzászólhat az MI Koalícióhoz való ingyenes csatlakozást követően.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk
- A vezetők szerint az AI ma már olyan alapkészség a munkahelyen, mint az írás 2 hete
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 3 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 3 hete
- AI pontozza a Burger King dolgozók "kedvességét" – meddig mehet el egy munkáltató? 3 hete
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 1 hónapja
- 5+1 HR trend: mihez csatlakoznak és mit hagynak ott a munkavállalók 2026-ban? 1 hónapja
- 5 tipp a versenyben maradásért - így kell "AI-biztossá" tenni az állásunk 1 hónapja
- Felmérés: 2026 lehet a fordulópont az AI szempontjából? 1 hónapja
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 1 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben