Nagykorú iskolások után is jár a családi kedvezmény
A nagykorúvá vált, de még közoktatásban tanuló fiatalok után is igényelhető a családi kedvezmény, amíg be nem töltik a 20. életévüket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön.
Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a családi kedvezményt a szülők nemcsak a 18 év alatti gyerekek, hanem a nagykorúvá vált, de még a közoktatásban tanuló gyerekeik után is igénybe vehetik, hasonlóan a családi pótlékhoz.
Elmondta, a jogszabály szerint a családi kedvezményt a szülők legtovább gyerekeik 20. életévéig vehetik igénybe. A családi adó- és járulékkedvezmény tehát – ahogy a családi pótlék is – annak a tanévnek a végéig folyósítható, melyben a közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek a 20. – sajátos nevelési igényű gyermek esetében 23. – életévét betölti, fejtette ki.
A kormány idén januártól szélesítette ki a családi kedvezményrendszert, ennek lényege, hogy azok a szülők, akik eddig az adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd a kedvezményt.
Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi kedvezmény által elérhető maximális adó- és járulékmegtakarítás. Az intézkedés 260-270 ezer családot érint, idei költségvetési vonzata pedig több mint 50 milliárd forint.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 2 hete
- NAV: félmillióan nem élnek egy fontos adókedvezménnyel 2 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 4 hete
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?