kapubanner for mobile

Naponta egy munkanélküli vetett véget életének 2010-ben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Olasz munkaadók és szakszervezetek a római Pantheonnál tartott menettel hívták fel a figyelmet szerdán az öngyilkosságoknak a gazdasági válság miatti emelkedésére. 2010-ben naponta egy munkanélküli vetett véget életének.

Több mint húsz munkaadói szövetség és munkavállalói szakszervezet csatlakozott a Pantheonnál rendezett felvonuláshoz. A résztvevők némán, gyertyával a kezükben emlékeztek meg a gazdasági válságban életüket elhajítókról, arra figyelmeztetve az olasz kormányt, hogy a vállalkozók és családok egyre nehezebb anyagi helyzete Görögország után Itáliában is öngyilkossági rekorddal fenyeget.

Az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portáljának (Eures) adatai szerint 2010-ben Olaszországban 3048 volt azoknak a száma, akik a válsággal szemben az öngyilkosságot tartották megoldásnak. 2009-hez képest 12,6 százalékkal, 2008-hoz képest 16,8 százalékkal emelkedett a számuk.

Naponta egy munkanélküli lett öngyilkos, de egy év alatt 342 magánvállalkozó is ezt a kiutat választotta. Idén már 23 vállalkozó vetett véget saját kezűleg életének. Az öngyilkosok jelentős többsége férfi (négyszer annyian vannak mint a nők) és Olaszország északi vagy középső részén él. Nőtt az öngyilkosok száma a nyugdíjuk miatt aggódó 45-64 éves korosztályban (5,8 százalékkal) és a 64 évesnél idősebbek között (6,6 százalékkal) is.

Az utóbbi három hónapban 146 ezer olasz vállalkozás szűnt meg. A 5,7 milliós lakosú Lazio tartományban 1,2 millióra emelkedett a munkanélküliek, szociális segélyből élők és elszegényedettek száma. Az öngyilkosságot nemegyszer a hitelkérelmek visszautasítása okozza - mondta a sajtónak Maurizio Flamini, a Lazio tartománybeli kis- és középvállalkozásokat tömörítő Federlazio elnöke.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek