kapubanner for mobile

Navracsics: Az oktatás gazdaságpolitikai kérdés

Megkerülhetetlen kérdés az európai oktatás helyzete a válság hosszú távú leküzdésében - jelentette ki Navracsics Tibor a Joint Venture Szövetség (JVSZ) rendezvényén, Budapesten. Európa versenyelőnyeinek megtartásához, vagy növeléséhez le kell számolni azzal a nézettel, ami gazdaságpolitikai helyett szociális kérdésként áll az oktatáshoz.

images

Navracsics Tibor az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa elmondta: a leghamarabb jövő évben induló befektetési csomag két kiemelt területe az infrastrukturális fejlesztések, illetve az oktatás, felnőttképzés magasabb szintre való emelése.

A csütörtöki üzleti reggelin Navracsics Tibor beszámolt a Jean-Claude Juncker vezette új Bizottság munkájának első féléves eredményeiről.

Mint elmondta, a jelenlegi Bizottság munkáját egy egyre erősebben jelentkező reformigény előzte meg. Európának azzal kellett szembesülnie, hogy a nagy, összefüggő gazdasági területek közül gyakorlatilag egyetlenként nem volt képes kikeveredni a válságból, így eddigi megfáradt rutinból kilépve kellett alapvetően átgondolni működését és lehetőségeit.

Éppen ezért – folytatta Navracsics Tibor - a Juncker-bizottság jelszavai is alapvetően az EU gazdasági helyzetére reagálnak, a munkahelyteremtés, a gazdasági növekedés, a befektetések megteremtése, segítése az elsődleges célpontok.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek