Nem a kormány, hanem a vállalkozások teremtenek egymillió munkahelyet
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint az egymillió új munkahely megteremtésének célja mozgósította az embereket, amikor megadták a Fidesznek a kétharmados felhatalmazást. Ezt azonban nem a kormány, hanem a vállalkozások fogják létrehozni - cikkezi az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Ennek a pillérnek központi eleme a bürokrácia és az adóterhelés mértékének csökkentése - fejtette ki az államtitkár.
Az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának keretei között működő, Európai Ötletek Hálózata elnevezésű szervezet tanácskozásán szombatig tartó konferenciáján felszólaló Őry Csaba (Fidesz), az EP képviselője arra mutatott rá, hogy az unió gazdaságának újraindítása, a válság legyűrése a foglalkoztatás növelésén múlik, és ebből a szempontból különösen sok a tennivaló Magyarországon, ahol csupán 56 százalékos a foglalkoztatottság.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon