Nem akarta megszüntetni a gimnáziumi képzést az NGM
Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy a váci Boronkay György középiskolában is felmerült a gimnáziumi képzés megszüntetése. Az NGM szerkesztőségünkhöz eljuttatott álláspontja szerint tévesek az információk a gimnáziumi osztályok megszüntetéséről. Marad a képzés a győri Krúdyban és a váci Boronkayban is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium erre a következőképpen reagált.
"A Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásában, a szakképzési centrumok tagintézményei keretében működő színvonalas gimnáziumi osztályok léte és további működése eddig sem volt, és a jövőben sem lesz kérdéses. A gimnáziumi osztályokkal kapcsolatosan tévesek azok az információk, miszerint a fenntartó NGM meg kívánta volna szüntetni ezeket. Arról lehet szó csupán, hogy egyes osztályokat a gimnáziumokat fő profilként fenntartó KLIK-ben működő gimnáziumokba helyezik át. Ezek a tárgyalások jelenleg is folynak az NGM és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között.
A helyi szereplőkkel történt egyeztetések eredményeként eldőlt, hogy egyelőre nemcsak a Győri Szolgáltatási Centrum Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Idegenforgalmi és Vendéglátó Szakképző Iskolájában marad meg a gimnáziumi képzés, hanem a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziumában is oly módon, hogy a helyi tantestület egyetértésével két osztály két tanítási nyelvű gimnáziumi képzésének indítására kap engedélyt az iskola. Ezeknek az osztályoknak a képzési programjába illesztve lehetőségük lesz a diákoknak arra, hogy bekapcsolódjanak a szakgimnáziumi osztályok képzésébe, s ennek keretében idegenvezető szakképesítést szerezzenek."
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?