Nem fizetik be a cégek a rehabilitációs hozzájárulást
Komolyabb elmaradás mutatkozik a rehabilitációs hozzájárulás terén a Világgazdaság szerint.
A lap keddi számában emlékeztet arra: a tavalyi évi 177.600 forintról a kabinet 2010 elejétől 964.500 forintra emelte e közteher mértékét. A múlt évi 15 milliárd forintos éves bevétel helyett pedig ennek több mint a négyszerese szerepel 2010-es célszám gyanánt. A teljesítés azonban egyelőre messze elmarad a reményektől: az év első három hónapjában az előirányzat 5,6 százaléka folyt be az alap kasszájába.
E mögött minden bizonnyal az húzódik meg, hogy a megnövekedett hozzájárulásra tekintettel a cégek "nyitottabbakká" váltak a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása iránt, márpedig ha teljesítik az ezzel kapcsolatos elvárásokat, akkor nem kötelesek befizetni a már említett, meglehetősen tetemes közterhet - írja a lap.
Egyelőre nehéz megbecsülni, hogy az év végére vajon sikerül-e valóra váltani a Munkaerő-piaci Alap 18,4 milliárd forintos szufficitet takaró egyenlegtervét. Egyelőre ugyanis 4,8 milliárd forintos mínuszt mutat a mérleg, holott tavaly az első három hónapban - a válság ellenére - több mint 10 milliárd forintos többletet halmozott fel az alap - írja a Világgazdaság.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon