kapubanner for mobile

Nem kap támogatást a csaló és a hibázó pályázó

Konzorciumok is pályázhatnak uniós támogatásra, a valótlan adatot közlő pályázó nem támogatható. Egy kivételt engednek, az adminisztrációs hibát.

Konzorciumok is pályázhatnak európai uniós támogatásra, a valótlan adatot közlő pályázó nem támogatható - egyebek mellett ezeket a szabályokat is tartalmazza a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, valamint a pénzügyminiszter együttes rendelete, amely a Magyar Közlönyben jelent meg. A mostani rendelet azt a 2006-ban született jogszabályt módosítja, amely a 2007-2013 közötti időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának szabályait tartalmazza.

Kiegészítésként került be a szabályok közé az, hogy - amennyiben a felhívás nem zárja ki - akkor a projekt megvalósítására létrehozott konzorcium is nyújthat be pályázatot. A konzorcium tagja csak olyan szervezet lehet, amely a felhívásban meghatározott követelményeknek megfelel. A konzorciumot a kijelölt tag képviseli a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a közreműködő szervezet előtt. Amennyiben a pályázat kiírásakor a lehetséges projektgazdák köre ismert, és a számuk nem több száznál, akkor a közreműködő szervezet a felhívást közvetlenül megküldi nekik (eddig ez csak 25 ismert projektgazdánál volt kötelező).

Ez azonban nem mentesíti az NFÜ-t attól, hogy a saját honlapján is közzé tegye a felhívást. Ha szükségessé válik a felhívás módosítása, akkor a változást azonnal átvezeti az NFÜ a saját honlapján. (Az ügynökség Európa Túra címmel rendezvénysorozatot indít.) Emellett értesítenie kell a nemzeti hírügynökséget, és közleményt kell eljuttatnia legalább tíz országos sajtóorgánumnak. Ha a pályázó valótlan adatot közölt, akkor a projektje nem támogatható. Egy kivételt enged a rendelet: a minden kétséget kizáró adminisztrációs hibát.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek