kapubanner for mobile

Nem lehetnek melegek az amerikai katonák

Az amerikai szenátusban meghiúsult a melegek katonai szolgálatát tiltó jogszabály visszavonása csütörtökön, adja hírül a Magyar Rádió.

Az 1993-ban bevezetett, úgynevezett "ne kérdezd, ne mondd el" jogszabály értelmében a fegyveres erők kötelékében szolgáló személyek nem kötelesek elárulni nemi identitásukat, ám akiről kiderül, hogy homoszexuális, azt a Pentagonnak kötelező leszerelnie.

Azzal, hogy a szenátusban az indítvány nem kapta meg a megfelelő arányú többséget, a homoszexuálisok katonai szolgálatának kérdése legalább egy évre lekerült a törvényhozás napirendjéről. A melegek és leszbikusok abban bíznak, hogy a jogszabályt addig bírósági ítélet semmisíti meg.

Eközben a Pentagon fokozatosságra törekvő, átmeneti megoldásokat dolgozott ki a homoszexuális jelentkezők besorozásával kapcsolatban. Több katonai vezető úgy véli, hogy a tilalom azonnali feloldása alááshatja a katonai műveleteket, a harci szellemet és a toborzást.

MTI/Magyar Rádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek