kapubanner for mobile

Nem lesz bérkompenzáció

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint tovább nőnek a vállalkozások terhei a kormány jövő évi költségvetési elképzeléseiben, miközben hiányoznak az ösztönzők, a növekedés motorjait hajtó üzemanyag.

images

A beterjesztett költségvetés konzervatívnak minősíthető, láthatóan a 2,2 százalékos hiánycél teljesíthetősége áll a középpontban - mondta Dávid Ferenc az MTI-nek. A VOSZ főtitkára szerint a szigorú kiadási oldalt a takarékosság jellemzi, ami megjelenik például a közalkalmazotti létszámleépítésben, a családi pótlék és egyéb szociális ellátások befagyasztásában, illetve a gyógyszertámogatás lejjebb szorításában, vagy a táppénz 10 milliárd forintos lefaragásában.

Ugyanakkor a bevételi oldalon olyan tételek jelentek meg, amelyek egyértelműen növelik a vállalkozások terheit, ilyen a "brutális" tranzakciós illeték, a távközlési és a biztosítási adó - mutatott rá a VOSZ főtitkára. Emellett feltehetően tovább emelkedik majd a minimálbér, és az inflációhoz köthető bruttó bér, amelynek mértékét elsősorban a szakszervezeteknek és a kormánynak kell meghatároznia a munkaadók bevonásával.

Az már most is látszik, hogy a vállalkozások számára a jelenlegi 93 ezer forintos minimálbér is igen megterhelő, ezzel magyarázható, hogy a képzetlen pályakezdők minimálbére csak a rögzített minimálbér 80-85 százaléka - jelezte Dávid Ferenc.

Idekapcsolódik a bérkompenzáció kérdése is, amelynek jelei nem láthatók a költségvetésben, noha az idén a versenyszférában 792 ezer munkavállalónál került sor a minimálbér, illetve a garantált bérminimum 15-19 százalékos emelésére. Emellett az "elvárt béremelést" is vállalta vállalkozások többsége, amelynek nyomán a kormány 105 milliárd forintos bérkompenzációt adott (15 milliárd még maradt a kasszában), a jövő évi költségvetésben azonban nincs nyoma a bérkompenzációnak - magyarázta a VOSZ főtitkára.

A vállalkozások már régóta várják, hogy gazdasági ösztönzőkkel rukkoljon elő a kormány, mivel a növekedési motorokat üzemanyag nélkül nehéz lesz beindítani - fogalmazott Dávid Ferenc, aki továbbra is hiányolja a kis- és középvállalati szektor célzott támogatását.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek