"Nem lesz létszámleépítés a felsőoktatásban"
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány nem tervez létszámleépítést a felsőoktatásban - mondta az új felsőoktatási törvény koncepciójáról a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője. Réthelyi Miklós ígéretet tett arra is, hogy az intézményekben dolgozó oktatók és kutatók közalkalmazottak maradnak.
A nemzetierőforrás-miniszter az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés konferenciáján azt mondta, minden oktatóra szükség van, jól képzett tanárok pedig azért is kellenek, mert növelni szeretnék a külföldi diákok számát a felsőoktatásban. Réthelyi Miklós arról is beszélt: fontosnak tartja, hogy a felsőoktatási felvételiknek legyen szóbeli része, hogy az oktatók személyesen is találkozhassanak a leendő hallgatókkal. Azt mondta, nem tartja jónak a felsőoktatási koncepcióban szereplő felzárkóztató évet, a nulladik évfolyamot. Szerinte, ha szükség van ilyenre, azt a középfokú oktatás szintjén kellene megoldani, nem az egyetemeken.
Arra a szocialista kifogásra, hogy nincs annyi minősített oktató, amennyit a javaslat előír, Réthelyi úgy reagált: a koncepció jelenleg azt írná elő, hogy minősített tudományos fokozattal rendelkező oktatók aránya 66 százalék legyen az egyetemi karokon, de erről az arányszámokról vitatkozni kell, a cél az, hogy a minőségi kritériumokat biztosítsák a felsőoktatásban.
A miniszter úgy vélte, nem jó, hogy jelenleg szinte korlátlan számú vizsgát tehetnek le az egyes tantárgyakból a felsőoktatásban részt vevő hallgatók, mindenféle következmény nélkül. Réthelyi Miklós hangsúlyozta: a korlátlan számú vizsgalehetőség a felsőoktatás bizonyos területein ma sem működik, így az orvosi képzésben sem, ahol három sikertelen vizsga után csak a következő tanévben próbálkozhat újra a hallgató.
MTI/Magyar Rádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?