Nem lesz több minisztériumi leépítés
Az idei költségvetési létszámadatok szerint ebben a kormányzati ciklusban már nem változik a minisztériumok létszáma. A központi közigazgatásban mintegy 6052 köztisztviselő áll alkalmazásban, ami ezer fővel kevesebb, mint a 2006-os átlagos létszám. Igaz, ez a tavalyi évhez képest már csak kismértékű csökkenést jelent.
A kvázi létszámstopot egyedül a miniszterelnöki hivatal "nem tartja be", bár való igaz, növekedése leginkább a korábban önállóan működő Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal beolvadásának a következménye - magyarázza a Napi Gazdaság.
Több minisztériumban - így az agrár és a pénzügyi tárcánál - jelentősen csökken létszám, ám azt nem szabad elfelejteni, hogy ez a kiszervezéseknek köszönhető, ugyanis a minisztériumok üzemeltetésével, a technikai munkák elvégzésével kapcsolatos teendőket a miniszterelnökség alárendeltségében működő Központi Szolgáltatási Főigazgatóság vette át. Komoly létszámcsökkenés a környezetvédelmi tárcánál figyelhető még meg, bár ott is főként csupán átszervezésről van szó.
Az adatok szerint tehát 2010-ig lényegi változásra nem kell számítani a központi igazgatásban, a jelenlegi minisztériumi köztisztviselők várhatólag biztosan számíthatnak állásukra az elkövetkezendő két évben.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?