"Nem mérik fel reálisan" - súlyos következményekkel járhat az egészségügyi dolgozók további terhelése
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem fogadja el a Magyar Orvosi Kamara azt a jogszabály-tervezetet, amely úgy alakítaná át az orvosi ügyeleti rendszert, hogy jelentősen növelné közben az ügyeletre beosztott orvosok terhelését. "Nem mérik fel reálisan, hogy milyen károkat okozna a teljes magyar ellátórendszernek, ezáltal a magyar állampolgároknak az állami egészségügy munkakörülményeinek, azaz a gyógyítás feltételeinek további romlása" - olvasható a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezetének közleményében, melyet az Országos Sajtószolgálat közvetít.
A Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága egy jogszabály-módosítási tervezetet küldött véleményezésre a Magyar Orvosi Kamarának, mely az állami egészségügy munkaszervezési szabályait kívánja megváltoztatni. A már normaszöveg szinten kidolgozott javaslat alapján az állami egészségügy súlyos munkaerőhiányát a Kormány az orvosok és szakdolgozók munkaterheinek további növelésével, a jogaik korlátozásával tervezi kezelni - olvasható a szakmai érdekképviseletek által kiadott közleményben.
"Nem mérik fel reálisan, hogy milyen károkat okozna a teljes magyar ellátórendszernek, ezáltal a magyar állampolgároknak az állami egészségügy munkakörülményeinek, azaz a gyógyítás feltételeinek további romlása" - írják.
A javaslat mindemellett a jogász szakértők szakvéleménye alapján ellentétes az Alkotmánybíróság, a Kúria és az Európai Unió bíróságainak korábbi döntéseivel, iránymutatásával. Az érdekképviseletek a Belügyminisztériumnak jelezték, hogy a jogszabály-módosítást nem fogadják el, a bevezetése ellen a Kamara és a Szakszervezet is fel fog lépni a jogszabályi keretek biztosította eszközökkel.
A hvg.hu beszámolója szerint a testületnek véleményezésre átküldött tervezet az alábbiak szerint módosítaná a dolgozók helyzetét:
- az eddigi 2 helyett akár havi 6 ügyeletet is elrendelhetnének az adott munkavállaló beleegyezése nélkül,
- kiüresedik az önként vállalt többletmunka,
- az ügyeleti idő nem fogja érdemben gyarapítani a nyugdíjhoz számított időt,
- a munkáltató javasolhatja terhes, gyermekét egyedül nevelő vagy nyugdíjas munkavállalók részvételét az ügyeletben szemben a mostani helyzettel, amikor az érintettek csak saját kifejezett kérésükre ügyelhettek
- az ügyelet utáni, kötelezően pihenőidővel töltött rendes munkaidőre nem jár bér,
- a 11 órás előírt kötelező pihenőidő 8 órára csökken, így akár egymás utáni napokra is előírható ügyelet
- a jogszabályból kikerülnének a túlmunka korlátozására vonatkozó garanciák
- le kell dolgozni az ebédidőt, így legalább fél órával nő a munkahelyen töltött idő a bérek emelkedése nélkül.
kép: freepik
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?