Nem sok esélyük van az elhelyezkedésre az elbocsátott szülésznőknek
Nem omlott össze a szülészeti ellátás a kórházkarcsúsítás következtében. A megszüntetett osztályok orvosai magánrendelés mellett önként is dolgoznak ott, ahol megmaradt az ellátás - írja a Népszabadság.
Jóval kevesebb helyen szűnt meg a szülészeti ellátás a menet közben enyhülő szabályok miatt, mint ahogyan az a jogszabályból következett volna. A kórházkarcsúsításról szóló törvény alapján a fővárosban például az ilyen ágyaknak körülbelül a felét kellett volna megszüntetni, csakhogy időközben a szülés korlátlanul elszámolható beavatkozássá vált, így ahol maradt érvényes közfinanszírozásról szóló szerződése a kórháznak, megtarthatta a szülészetét.
Számos kórház büszkélkedhet azzal, hogy legalább harmadával nőtt a szülések száma az elmúlt két hónapban. A növekedés arra vezethető vissza, hogy a munka nélkül maradt szülészorvosok ezen intézményekben találtak maguknak munkát. Ők fizetést nem kapnak, de a jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy - a magánrendelésük megtartása mellett - önkéntes segítőként dolgozzanak, illetve magánbetegeik szülését a közkórházakban vezessék le - mondta Csákány György főorvos, az Országos Szakmai Módszertani Központ munkatársa. Ugyanakkor nincsenek egyszerű helyzetben az elbocsátott szülésznők - akiknek száma 300-ra tehető - mivel nem sok esély van az elhelyezkedésükre a felmentési idő letelte után - olvasható a Népszabadságban.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon