Nem veszik vissza az iskolába azokat a tanárokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel
Volt olyan tanár, akivel írásban erősítették meg, hogy miért nem veszik vissza az intézménybe.
Több pedagógust is elutasítottak, akik visszamentek volna tanítani és korábban a státusztörvény miatt mondtak fel – írja a Telex. Ezt Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja is megerősítette. Mint közölte, szinte mindenki így jár, aki a státusztörvény miatt hagyta ott munkahelyét és szeretne visszatérni a közoktatásba. Olyan pedagógus is volt, akivel írásban közölték, hogy korábbi távozása miatt nem veszik fel az iskolába.
Szeptember végéig több mint négyezer tanár, a pedagógusok 5 százaléka döntött úgy, hogy nem fogadja el a státusztörvényt és abbahagyja a tanítást.
Nagy Erzsébet szerint az egyenlő bánásmódról szóló törvény tiltja, hogy azért ne vegyenek fel egy tanárt, mert korábban felmondott a státusztörvény miatt. Mindössze annyi szabálynak kell megfelelni, hogy ha valaki 90 napon belül kezd el újra tanítani, akkor annak vissza kell fizetnie a végkielégítését.
A Telex az ügyben megkereste a Belügyminisztériumot és a Klebelsberg Központot is.
„Azok a pedagógusok, akik 2023. szeptember 15. és 29. között szabad elhatározásukból úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánnak az új pedagógus életpálya törvény hatálya alatt a köznevelésben tovább dolgozni, letöltötték a felmentési idejüket, felvették a végkielégítésüket, majd távoztak a köznevelés rendszeréből. A döntést nem a fenntartók, hanem a pedagógusok hozták meg” – írták válaszukban. Hozzátették, hogy nincsen lista azoknak a tanároknak a neveiről, akiket nem vehetnek fel az iskolák.
Telex
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon