Nem vicc, jönnek az emberi külsejű orvosrobotok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hagyományos kínai orvoslásban járatos, diagnózis felállítására képes, emberi külsejű orvosrobotok jelenhetnek meg jövő tavasszal a kínai orvosi rendelőkben - számolt be az újdonságról a Sanghaj Televízió riportja.
Az intelligens gépeket együtt fejleszti a sanghaji Fudan Egyetem matematikatudományi intézete és a sanghaji hagyományos kínai orvoslás egyeteme. A robotok a hagyományos kínai orvoslást (TCM) gyakorló doktorok módszereit alkalmazzák: meghallgatják a beteg hangját és légzését, értékelik teste illatát, felmérik a kórelőzményeket, és elemzik életviteli szokásait, érzelmeit is.
A fejlesztők szerint a robotok a TCM orvosokhoz közel hasonló pontosságú diagnózis felállítására lesznek képesek, a szubjektivitás kizárásával. Ennek ellenére a TCM-1 elnevezésű robot első változata biztosan nem "dolgozik" majd önállóan, az orvosok mellett működve viszont jelentős mértékben hozzájárulhat a diagnózis sikeréhez - közölte a kutatócsapat.
A kézzel és lábbal rendelkező, emberformájú robotdoktor szoftvere a radiológiai diagnosztikában használt számítógépes tomográfia (CT)-felvételek és ultrahangos vizsgálati eredmények bizonyos szintű elemzésére is képes lesz.
Az országban már végeznek operációkat orvosi robotkarokkal és elszórtan orvosi kisegítő robotok alkalmazásával is próbálkoznak, a TCM-1 ugyanakkor az első kínai fejlesztésű robotdoktor.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?