kapubanner for mobile

Német autóipar: kilencvenezer állás veszélyben

A jelentős állami támogatás ellenére legalább 90 ezer állás kerülhet veszélybe a közeljövőben a német autóiparban. A Roland Berger tanácsadónak a Die Weltben ismertetett elemzése szerint a roncsprémium akció kifutásával növekedhet a csődök száma az ágazatban.

A szakértők úgy látják, hogy különösen a kereskedők kerülhetnek nehéz helyzetbe: itt 30 ezer ember veszítheti el az állását azután, hogy a roncsprémium akció a tervek szerint a jövő év elején befejeződik.

Előzőleg más elemzők is hasonló következtetésre jutottak: a Calyon Bank szerint az európai autógyártók számára a válság előtti keresleti szint elérésére 2014-ig nincs is esély, sőt az is lehet, hogy a válság előtti idők már sohasem térnek vissza. A méretgazdaságosság minden korábbinál jobban felértékelődik a jövőben, és az ágazat jövedelmezősége csak akkor biztosítható, ha a gyártók jelentős hatékonyságnövelést és kiadáscsökkentést hajtanak végre. Ezek a fejlesztések azonban éppen az enyhe felívelés korában érnek majd be, és emiatt rendkívül nehéz lesz elfogadtatni őket a szakszervezetekkel.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek