Németország: bérmegállapodások sorát indította el a bevándorlástól való félelem
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSorra állapodnak meg az ágazati minimálbérekben a munkavállalók és a munkaadók Németországban, amelynek az az oka, hogy május 1-jén lejárnak a kelet-közép-európai tagállamok munkavállalóira vonatkozó korlátozások, tudósít a Világgazdaság.
Németországban a tetőfedőket 10,60 eurós órabér alatt, az épülettakarítókat az országi nyugati felén 8,40, a keleti felén pedig 6,83 euró alatt nem lehet alkalmazni. De a jövőben várhatóan az ápolóknak fizetendő minimálbérről is megegyeznek a felek, amely Nyugat-Németorszában várhatóan 8,50 euró lesz, keleten pedig valamivel kevesebb, tudta meg a Világgazdaság.
2011-ig a kiskereskedelemben 8 és 10 euró közötti, a postaszolgáltatások terén pedig 7,50 euró órabérre lehet számítani, az őrző-védők minimálbére pedig 6,25 euró lesz.
A kormánykoalíció pártjai minimálbérek iránti nyitottsága abból a félelemből fakad, hogy 2011 májusától eláraszthatja Németországot a keleti uniós országokból érkező olcsó munkaerő - mutat rá a Der Spiegel.
A német szakszervezeti szövetség, a szociáldemokraták és a zöldek továbbra is általános minimálbért sürgetnek, amelynek el kellene érnie a 7,50 eurós szintet. De a német kabinet továbbra sem szorgalmazza azt.
Der Spiegel/Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?