Németország egymillió munkahelyet köszönhet a 2004-es EU-bővítésnek
A német gazdaságban egymillió munkahelyet eredményezett az Európai Unió 2004-es bővítése a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége (DIHK) számításai szerint.
A volt keleti tömb nyolc országának csatlakozása történelmi jelentőségű fejlemény, mert a bővítés "erősítette a politikai stabilitást az egész EU-ban és gazdasági növekedést eredményezett" - emelte ki Eric Schweitzer, a DIHK elnöke a szervezet honlapján szerdán közölt nyilatkozatában.
Németország a bővítés nyertesei közé tartozik, hiszen a Kelet- és Közép-Európával folytatott kereskedelem erős felfutása nagyjából egymillió hazai munkahely megteremtéséhez, illetve biztosításához járult hozzá - tette hozzá.
A német cégek kezdettől fogva bíztak a csatlakozó államokban, "és így a német beruházások volumene az új tagországokban tíz év alatt több mint a duplájára nőtt, elérte a 73 milliárd eurót".
A folyamatnak nem csak a német gazdaság a haszonélvezője, "a partnerek is profitálnak belőle, hiszen Németország már csaknem 110 milliárd euró értékben importál árukat és szolgáltatásokat az új tagországokból" - mutatott rá Eric Schweitzer, hozzátéve, hogy német cégek, különösen autóipari vállalakozások élnek a Németország és a térség közötti munkamegosztás lehetőségével, saját telephelyek vagy vegyesvállalatok formájában.
Az uniós integráció "állandóan zajló folyamat, amely valamennyi résztvevő javát szolgálja, de a kihívásokkal is együtt kell megküzdenünk" - mondta a DIHK elnöke.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?