kapubanner for mobile

Németország: sok fejes ellen folyik vizsgálat

A német nyomozóhatóságok "nagyon sok" olyan adócsalás ügyében vizsgálódnak, amely az ország "kulcsfontosságú személyiségeit" érinti - közölte a berlini pénzügyminisztérium.

A német posta lemondott elnökének, Klaus Zumwinkelnek adócsalási ügye nem egyedi eset. A gazdasági élet nagyon sok ismert és kevéssé ismert főszereplője ellen folytatnak vizsgálatot amiatt, hogy liechtensteini pénzátutalások révén ki akartak bújni az adófizetés kötelezettsége alól - mondta Torsten Albig szóvivő.

A célkeresztbe került személyek kilétéről és számáról nem közölt részleteket, mindössze annyit árult el, hogy "főként a legfelső jövedelmi sávba tartozókról van szó". Felszólította az érintetteket, hogy jelentkezzenek önként a hatóságoknál, amire a német adó-büntetőjog lehetőséget nyújt.

Berlini kormánykörökből kiszivárgott, hogy "négy számjegyű", azaz több ezer gyanús személy került a nyomozók látókörébe. Angela Merkel német kancellár szóvivője, Ulrich Wilhelm az adócsalási ügyek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a jövő héten Berlinbe várják Otmar Hasler liechtensteini kormányfőt, és a folyamatban lévő vizsgálat "lehet az egyik téma" a kancellár asszony és a miniszterelnök találkozóján.

Zumwinkelt, a német posta (Deutsche Post) pénteken lemondott elnökét azzal gyanúsítják, hogy az utóbbi években mintegy 10 millió eurót helyezett el liechtensteini bankszámlákon a német adóhivatal megkerülésével. Mindennek alapján 1 millió euróra rúgó adócsalás gyanúja merült fel ellene.

A német sajtó eközben már monstre vizsgálatról ír, amely "tehetős és tekintélyes" németek - köztük magas beosztású menedzserek - "százait" vette célba, akik állítólag kifejezetten adócsalási céllal helyezték el pénzüket a liechtensteini LGT Bankban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek