162 cikk a(z) adócsalás címkével - 1. oldal

Egymilliárd forint adót csalt el egy győri számlagyár

7 hónapja Építési cégháló álcája mögött csaltak el több mint egymilliárd forint áfát egy győri bűnszövetség tagjai - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t. Teljes cikk...


Százmilliós csalás miatt került a vádlottak padjára két ügyvezető, a cég könyvelője és titkárnője

8 hónapja A négy vádlott felfüggesztett börtönbüntetésre és nagyobb összegű pénzbüntetésre számíthat. Teljes cikk...


Több mint 100 millió forint adót csalt el négy ember

8 hónapja Több mint 100 millió forint adót csalt el négy ember egy személybiztonsági cégen keresztül, vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-t. Teljes cikk...


Négy embert tartóztattak le adócsalás miatt, félmilliárd forint a kár

1 éve Négy embert vettek őrizetbe, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt; a bűnbanda félmilliárd forintnyi kárt okozott a költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...


400 milliós adócsalást tártak fel Pest megyében

1 éve Csaknem 400 millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy Pest vármegyei gazdasági társaságnál. Teljes cikk...


Félmilliárd forintos adócsalás - bűnszervezetet számolt fel a NAV

1 éve Több mint 1,7 milliárd forint értékben foglalt le, illetve vett zár alá luxusautókat, ingatlanokat, készpénzt és bankszámlákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor. Teljes cikk...


Jelentős számlagyárat lepleztek le egy budapesti ügyvédnél pénzügyőr nyomozók

2 éve A bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet, a jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Hetvenöt millió forintnyi kárt okozott az adócsaló, aki egy strómanra íratta a cégét

2 éve A férfit 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélhetik költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt. Teljes cikk...


A katával trükközött a vállalkozó, 35 millióra büntette a NAV

2 éve A vállalkozót a bankszámlája buktatta le, mert az arra érkező összegek lényegesen meghaladták az adómentesség értékhatárát. Teljes cikk...


Nem követtek el több száz milliárd forintos adócsalást a katások

3 éve A korábbi kormányzati becslésekkel ellentétben, amely 250-300 milliárd forintra tette a katások által okozott költségvetési kárt, mindössze 9 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg a NAV 10 év alatt. Teljes cikk...


Gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó, adócsaló vállalkozást számoltak fel

3 éve A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt nyomoz. Teljes cikk...


Több mint 3 milliárd forint adót és járulékot csalt el egy vagyonvédelmi cégláncolat

4 éve A gyanú szerint több mint hárommilliárd forint adót és járulékot nem fizettek be egy bűnszervezet irányítói, akik vagyonvédelmi cégek láncolatát hozták létre. Az ügyészség indítványozta letartóztatásukat. Teljes cikk...


Adócsaló komáromi gabonakereskedők ellen emeltek vádat

6 éve Kétszázmilliós áfacsalással vádol a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy komáromi gabonakereskedőt, aki céghálózatot épített fiktív számlák kibocsátására, így csökkentette adókötelezettségét - tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t. Teljes cikk...


Egymilliárdos adócsalással gyanúsítanak egy nemzetközi céghálózatot

6 éve A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára hat embert tartóztattak le a napokban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy Európára kiterjedő céghálózat tagjaiként fiktív számlákkal, közel egymilliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a főügyész az MTI-vel. Teljes cikk...


Több száz millió forint adót csalt el egy esztergomi számlagyáros

6 éve Strómanok és könyvelők is segítettek egy esztergomi vállalkozót, akinek céghálózata fiktív számlákkal több mint 600 millió forint kárt okozott a költségvetésnek - közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...


Adócsaló zöldségkereskedő-hálózatot leplezett le a NAV

6 éve Több mint hatszázmilliós kárt okozott a költségvetésnek egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a szervezet Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...


Számlagyárat számolt fel a NAV

6 éve Számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországon; a bűnözői csoport félmilliárd forintnyi adót csalt el, a költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona - közölte a hatóság regionális sajtóreferense az MTI-vel. Teljes cikk...


Betonacéllal csalt adót egy Nógrád megyei bűnszervezet

6 éve Betonacél-kereskedést folytató bűnszervezetet számoltak fel Nógrád megyében, a bűnszervezet áfacsalással több mint négyszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással - írja az MTI. Teljes cikk...


Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a NAV

6 éve Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a házkutatások során több gépfegyvert és pisztolyt is találtak. A dunántúli bűnszervezet tagjai olyan vállalkozásokat hoztak létre, amelyek valójában nem működtek, élükön csak "strómanok" ültek - írja az MTI. Teljes cikk...


250 millió forint adót próbált eltitkolni egy szójaimportőr

6 éve Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be - írja az MTI. Teljes cikk...


A NAV 1,3 milliárd forint autókereskedelmi csalást leplezett le

7 éve Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - írja az MTI. Teljes cikk...


Több mint hárommilliárd forint a legnagyobb adótartozás

7 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 93 adózónál tárt fel nagy összegű adóhiányt a harmadik negyedévben, közülük 49 társaság, 44 magánszemély - derül ki a hivatal honlapján közölt, szeptember 28-i állapotot tükröző adatokból. Teljes cikk...


Nemcsak a jelen, de a jövő adócsalóit is kiszűrheti az adóhivatal

7 éve Az online számlázás megteremti az azonnali beavatkozás lehetőségét, és azonosíthatók lesznek azon szereplők, akik a jövőben válhatnak adócsalóvá - mondta Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrégiben kinevezett új vezetője Magyar Időknek. Teljes cikk...


Négymilliárdos adócsalási ügyben 50 ember ellen emeltek vádat

7 éve Vádat emeltek ötven ember ellen Bács-Kiskun megyében, mert egy számlázási láncon keresztül több mint négymilliárd forint adót csaltak el. A bűnszervezet lényegében fiktívszámla-szolgáltatást nyújtott egyes cégeknek - írja az MTI. Teljes cikk...


632 millió forint adót csal el egy férfi cégpiramissal

7 éve Cégpiramist kiépítve 632 millió forintos kárt okozott az állami költségvetésnek egy korábban a francia idegenlégióban is szolgáló férfi és négy társa. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emeltek ellenük - írja az MTI. Teljes cikk...


Adócsaló gabonakereskedőket ítéltek el Szegeden

7 éve Letöltendő börtönbüntetéssel, illetve felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla másodfokon kilenc vádlottat, akik 2010 augusztusától 2011 novemberéig több ezer tonna, Romániából importált gabonát értékesítettek a forgalmi adó megfizetése nélkül. Teljes cikk...


200 milliós adócsalást követhetett el egy borkereskedő cég

7 éve A NAV gyanúja szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberből álló borral kereskedő és fuvarozással foglalkozó bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek - írja az MTI. Teljes cikk...


Vádat emeltek egy 82 millió forint adóhiányt okozó ügyvéd ellen

7 éve Egy ügyvéd ellen emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség, mert nem fizetett be 82 millió forint adót a jövedelme után - írja az MTI. Teljes cikk...


Vádemelés őrzésvédelmi és betanított munkák szervezésével foglalkozó cég ellen

7 éve Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - írja az MTI. Teljes cikk...


Adóvisszaélések miatt emeltek vádat hét cégvezető ellen Heves megyében

7 éve Vádat emelt hét cégvezető ellen az állami költségvetést több tízmillió forinttal megkárosító, fiktív munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos adó- és járulékcsalások miatt a Heves Megyei Főügyészség - írja az MTI. Teljes cikk...


Hatmilliárdos áfacsalás egy génmódosított szójával kereskedő cégláncolatnál

7 éve Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt öt gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, mert génmódosított szójával kereskedő cégláncolatuk hatmilliárd forint kárt okozott a magyar államnak, miután Szlovéniából Magyarországra és Dániába szállította az árut, és az áfát nem fizette meg - írja az MTI. Teljes cikk...


Az áfa-bevallások elkészítésében segítene a NAV

8 éve A jelenleg csak tesztüzemben működő online számlázás egyik célja lenne, hogy jövő nyártól az adóhivatal kitölthesse a vállalkozások áfabevallását - írja az MTI. Teljes cikk...


Csokoládékereskedők csaltak el 626 millió forint adót

8 éve Egy tatabányai és egy budapesti cég a gyanú szerint 626 millió forint adót csalt el, mert Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott csokoládét számla nélkül értékesített Magyarországon - írja az MTI. Teljes cikk...


670 millió forintos kárt okozott egy munkaerő-kölcsönző cég

8 éve A cégvezetők luxusnyaralásra jártak a közterhekből, melyeket levontak az általuk kiközvetített dolgozóktól, de nem fizették be az államkasszába - írja a napi.hu oldal. Teljes cikk...


Több mint 1,2 milliárddal tartozik a NAV-nak egy magánszemély

8 éve Kilencven adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a harmadik negyedévben, közülük öttől követel a bírságokkal együtt 1 milliárd forint feletti összeget, egyikük egy magánszemély - írja az MTI. Teljes cikk...


Adócsaló őrző-védő cégre csapott le a NAV

8 éve A NAV munkatársai olyan őrzés-védelemmel foglalkozó bűnözői csoportra csaptak le, amely sem adót, sem járulékot nem fizetett, és ezzel több, mint 212 millió forint kárt okozott az államnak - írja az ado.hu oldal. Teljes cikk...


Szabadságvesztésre ítélték az adócsaló munkaerő-kölcsönzőket

9 éve 2 és 5 év közötti szabadságvesztést kaptak egy munkaerő-kölcsönzőkkel létrehozott cégháló működtetői. Idényjellegű ipari és mezőgazdasági munkákhoz kölcsönöztek munkaerőt az ország több vidékére, miközben több száz millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek - írja az MTI. Teljes cikk...


Burjánzik a feketemunka hazánkban

9 éve Több mint 16 milliárd forint be nem vallott járulékot tárt fel az első fél évben az adóhatóság, míg tavaly egész évben volt 20 milliárd forint a feltárt járulékkülönbözet, így várható, hogy az idei összeg a tavalyit is meghaladja - tájékoztatott a feketelista.hu gazdasági adatbázis szerdán a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva. Teljes cikk...


Az első fél évben még több adót csaltak a cégek, mint tavaly

9 éve Eredményes a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) új, célzott kiválasztáson alapuló ellenőrzési rendszere, idén az első fél évben az utólagos ellenőrzések során 383 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel a hatóság, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - számolt be Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára. A foglalkoztatáshoz köthető adók és járulékok ellenőrzése is a NAV figyelmének középpontjában van. Teljes cikk...


Egymilliárd forint kárt okozott a munkaerő-közvetítő

9 éve Üzletszerűen és bűnszervezet tagjaiként elkövetett költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került nyolc ember, akik egymilliárd forint kárt okoztak azzal, hogy sem adót, sem járulékokat nem fizettek biztonsági őrzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó szervezetük után - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense. Teljes cikk...


Minden második cég csal az adóval

9 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai tavaly 36 888 társaságnál és 11 306 magánszemélynél végeztek adóellenőrzést, a cégeknél csaknem minden második ellenőrzés adóhiány feltárásával zárult, a magánszemélyeknél közel négyötöde - közölte a feketelista.hu. Teljes cikk...


Több ezer munkavállaló fantomcégekhez volt bejelentve

10 éve 16 embert vettek őrizetbe a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészei, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatallal együttműködésben. A gyanúsított vállalkozók számlázási láncot alkottak takarító és vagyonvédelmi cégeikkel, a dolgozókat pedig fantomcégekhez jelentették be, hogy a közterheket megspórolják, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Jó üzlet volt a fiktív számlás munkaerő-kölcsönzés, lebuktak

10 éve Több mint félmilliárd forint kár érte a költségvetést azzal, hogy jól működő vállalkozások fiktív számlákat kiállító munkaerő-kölcsönzésre szakosodott cégeken keresztül csökkentették adó-és járulékfizetési kötelezettségüket - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdai közleményéből. Teljes cikk...


Bevált és tervezett eszközök az áfacsalások elleni harcban

10 éve „Az áfacsalások elleni intézkedéseket olyan módon kell hatékonnyá tenni, hogy közben ne gátoljuk a gazdaság növekedési képességét.” mondta el Hannes Gurtner, a LeitnerLeitner csoport vezető tanácsadója, az Európai Bizottság mellett működő Áfa Szakértői Csoport tagja. Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy „Az adminisztráció erősödése gátolja a gazdasági növekedést, csökkenti az adott ország vonzerejét a befektetők számára.” Teljes cikk...


Lecsaptak az adócsaló őrző-védőkre

10 éve Félmilliárd forintos adóhiányt találtak egy őrző-védő tevékenységgel foglalkozó, dél-dunántúli cégcsoportnál a nyomozók. Lecsaptak a Pécsett és környékén élő gyanúsítottakra - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Megadóztatják a borravalót Romániában

10 éve Romániában megadóztatják a borravalót - döntötte el szerdán a bukaresti kormány, amely sürgősségi rendeletet fogadott el erről. Teljes cikk...


Üzent a NAV: ne próbáljon adót csalni az utalványokkal!

11 éve Az utóbbi idők tapasztalatai szerint vannak olyan munkaadók, akik adóelkerülési szándékkal olyan készpénzutalványokat bocsátanak ki, adnak a munkavállalóiknak, amelyeket ez utóbbiak közvetlenül készpénzre válthatnak – közölte az MTI érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden. Teljes cikk...


Adócsaló munkaerő-közvetítőket fogtak el a NAV nyomozói

11 éve Adócsaló munkaerő-közvetítőket fogtak el az adóhatóság nyomozói Közép-Dunántúlon, a bűnszervezet több mint 160 millió forint adót csalt el – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken. Teljes cikk...


800 milliós cégtemetőt számolt fel a NAV

11 éve 157 ember ellen javasol vádemelést a NAV, adócsalás és sikkasztás miatt. A gyanúsítottak között könyvelők, ügyvédek is szerepelnek, írja a napi.hu. Teljes cikk...


Nem maradnak rejtve a külföldre mentett vagyonok

11 éve Több mint 16 ezer magyar állampolgár több ezer milliárdos külföldi bankszámlákon tartott vagyonáról lehet pontosabb képe a NAV-nak egy májusban elfogadott OECD-nyilatkozat révén; az adózási információk automatikus cseréjéről szóló nyilatkozatot 47 ország, köztük Magyarország, Svájc, Ausztria, Luxemburg és több adóparadicsom is aláírta, így a jövőben az eddig rejtve maradt külföldi vagyonokról is adatokat kaphatnak az adóhatóságok - hívja fel a figyelmet a Ryan. Teljes cikk...


A jósnő is megmondta, hogy lecsukják a munkaerő-kölcsönzőket

11 éve Két munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság vezetőit vették őrizetbe a napokban a NAV közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóságának nyomozói, mert a gyanú szerint 244 millió forint adót csaltak el. Teljes cikk...


Alzheimer-kórosokat ápol közmunkásként a volt kormányfő

11 éve Megszállta a sajtó azt a kisvárost, ahol az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ma megkezdte büntetése letöltését. A munkát a Milánó közeli Cesano Bosconéban levő idősek otthonában végzi. Teljes cikk...


Idősotthonba megy közmunkára Berlusconi

11 éve Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő bejelentkezett a közmunkát kijelölő bírósági hivatalba, és a jövő héten megkezdi az adócsalásért rá kiszabott közhasznú munkavégzést egy Milánó közeli idősek otthonában - jelentették a csütörtöki olasz napilapok. Teljes cikk...


Egy évig közmunkás lesz a volt kormányfő

11 éve Egy év közhasznú munkavégzésre ítélte Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt kedden a milánói bíróság. Teljes cikk...


Silvio Berlusconi közmunkával bűnhődik

11 éve A milánói bíróságon csütörtökön pozitív vélemény született arról, hogy az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő közmunkával töltse le büntetését. Teljes cikk...


Idősotthonban végezhetne közmunkát Berlusconi

11 éve Egy Milánó közeli idősek otthonában közhasznú munkával tölthetné le büntetését az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő a szerdai olasz sajtó értesülései szerint. Teljes cikk...


Könnyebben bukhatnak a cégek

11 éve Egyre hatékonyabb adóhatóság, felkészült adóellenőrök, könnyebben felelősségre vonható ügyvezetők és egy elhibázottan kezelt ellenőrzés miatt még a cég is bedőlhet. Teljes cikk...


Hivatali visszaélés, adócsalás, csalás gyanúja is felmerül

11 éve A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint hivatali visszaélés, adócsalás és csalás bűntettének gyanúját keltik azok az adatok, amelyek a volt adóhivatali munkatárs, Horváth András által tett feljelentés nyomozása során eddig felmerültek. Teljes cikk...


"Rambóként folytatom a vizsgálatot"

11 éve Vágó Gábor LMP-s országgyűlési képviselő szerint a hatalom nem hajlandó érdemi ellenőrzést indítani az évi ezermilliárd forintos áfacsalási vádak ügyében, ezért elhatározta: egyedül folytatja a vizsgálatot. Teljes cikk...


Őket ellenőrzi az adóhatóság Valentin-napon

11 éve Valentin-napi ellenőrzéseket tart budapesti és Pest megyei szolgáltatóknál és kereskedőknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság. Teljes cikk...


Cégtemetők után kutakodik a NAV

11 éve Az adóhivatal feltett szándéka, hogy kiiktatja a csak cégtemetőnek nevezett illegális szolgáltatókat a gazdasági életből – írta a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Visszavonták két online kassza engedélyét

11 éve Visszavonta az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE, és a Japan Cash Company Kft. S&E NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott online pénztárgépek engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) csütörtökön. Teljes cikk...


Kirúgták, mert nyilatkozott

12 éve Elveszítette az állását az a központi vásárcsarnokban takarítóként dolgozó férfi, aki az Együtt-PM szövetségnek nyilatkozott az egykulcsos adóról és az őt foglalkoztató cégnél tapasztalt szabálytalanságokról - hangzott el a pártszövetség hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. Teljes cikk...


Házkutatást tartottak Horváth Andrásnál

12 éve Házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András, korábbi adóhivatali dolgozónál, elvitték számítógépének merevlemezét, számos iratot és a zöld dossziét - számolt be az Origo hírportál csütörtök délelőtt. A rendőrség az MTI megkeresésére megerősítette a hírt. Teljes cikk...


Nehezebb dolguk lesz az adócsalóknak

12 éve Magyarország csatlakozik az adóügyi automatikus információcseréről szóló G5 kezdeményezéshez. Teljes cikk...


A szerbiai cégek negyedét csak pénzmosásra tartják

12 éve A szerbiai cégek negyede fantomcég: egyetlen alkalmazottja sincs. Ugyanennyi vállalatban csupán egy ember dolgozik. Teljes cikk...


Nem hátrál meg a volt adóellenőr

12 éve A volt adóellenőr, Horváth András arra szólította fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy vonják vissza az ellene tett feljelentést. A hivatal azért fordult a volt munkatár ellen, mert múlt heti sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az adóhatóság nem tesz semmit egyes multinacionális vállalatok adócsalásával szemben, ami ezermilliárd forintos kárt okoz évente. Teljes cikk...


Megfélemlít az adóhivatal?

12 éve Több civil szervezet megfélemlítésnek tartja azt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feljelentést tesz a nagy adózókról nyilatkozó munkatársa ellen. Teljes cikk...


1000 milliárd elcsalása felett huny szemet a NAV

12 éve Feljelentést tett a NAV egyik munkatársa hivatali visszaélés miatt az ügyészségen. Horváth András, aki hosszú ideje ellenőrzési szakkordinátorként dolgozott a hivatalnál, úgy tapasztalta, a kiemelt adózókkal, vagyis a legnagyobb magyar cégekkel és multikkal elnézőbb a NAV az adócsalások ügyében, írja az Index. Teljes cikk...


Ezernyolcszáz cég egy székhelyen

12 éve A NAV által feltárt eddigi legnagyobb gazdasági bűncselekmény egy egri cégtemetőből nőtte ki magát, járta be a hír a múlt héten a magyar sajtót. Magyarországon gyakori, hogy egy címen sok cég jelenik meg, mert tulajdonosaik szeretnék cégüket távol tartani tényleges és ellenőrizhető ingatlanaiktól. Van olyan cím Magyarországon, amelyet több mint 1800 cég választott székhelyül az elmúlt három évben - írja az Opten közleménye. Teljes cikk...


Előzetesben a bűnszervezet tagjai

12 éve Tizenkilencen előzetes letartóztatásba, négyen pedig házi őrizetbe kerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a rendőrség által kedden felszámolt, többek között munkaerő-közvetítéssel foglalkozó bűnszervezet 23 őrizetbe vett gyanúsítottja közül. Teljes cikk...


Munkaerő-kölcsönzést használtak csalásra

12 éve Tízezer embert károsított meg és több milliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, amelynek tagjaira kedden csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a rendőrség munkatársai - közölte a két szervezet szerdai sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Sziget - kétmillió forint bírságot szab ki a NAV

12 éve Több mint 150 ellenőrzést végeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a Sziget fesztiválon, ennek alapján összesen 2,2 millió forint bírságot szabnak ki a szabálytalanul eljáró vállalkozásokra. Teljes cikk...


NAV: több a visszatérő mulasztás a nyugat-dunántúli régióban

12 éve A korábbi években tapasztaltnál több visszatérő mulasztóra bukkantak az elmúlt időszakban a nyugat-dunántúli régió mindhárom megyéjében az adóellenőrök. Teljes cikk...


Mely szektorokra terjed ki a NAV nyári ellenőrzési akciója?

12 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden megkezdte augusztus végéig tartó nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció során az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon, a nyári fesztiválokon, a szabadtéri rendezvényeken és az idegenvezetési szolgáltatóknál vizsgálódnak. Teljes cikk...


Adócsalással és pornográfia terjesztésével vádolják az Apple-t

12 éve Az importvámok fizetésének megkerülésével és pornográfia terjesztésével vádolja az amerikai Apple vállalatot a fogyasztóvédelmi jogászok egyesülete Kínában. Teljes cikk...


Milliós adótartozásba sodorta a magyar munkavállalókat egy svéd kölcsönző cég

12 éve Van olyan magyar vendégmunkás, aki 21 millió forinttal tartozik a svéd államnak feltehetően a svéd munkaerő-kölcsönző cég és annak magyar közvetítőjének hibájából. Az Euro4Work alvállalkozóként foglalkoztatta a munkásokat, de nem fizetett utánuk sem adót sem járulékokat, azt szerintük a dolgozóknak kellett volna intézniük, holott egyes esetekben fizetésük felét is zsebre tették. Az esetről az ATV.hu számolt be. Teljes cikk...


Adóbírságok: az ismeretek hiánya vagy a szándékos visszaélés a büntetések oka?

12 éve Bár teljes mértékig egyet lehet érteni az agresszív adótervezés elleni szigorú fellépéssel, ugyanakkor a bonyolult, nehezen érthető és állandóan változó jogszabályi környezet sok jogkövető vállalkozás számára is nehézséget okoz - mondta el a LeitnerLeitner adótanácsadó március 21-én tartott sajtótájékoztatóján Siklós Márta igazgató és vezető adótanácsadó. Teljes cikk...


Vesztegetéssel gyanúsítják a NAV osztályvezetőjét

12 éve Vesztegetéssel gyanúsítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) osztályvezetőt és négy társát. A NAV alkalmazottját és két másik gyanúsítottat a bíróság a múlt hét végén előzetes letartóztatásba helyezett, ketten szabadlábon védekeznek - tudta meg az MTI Hírcentrum. Teljes cikk...


Több száz dolgozót foglalkoztattak feketén a Tesco takarítócégénél

12 éve Több százmillió forintos költségvetési csalás gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatósága a Tesco áruházakat takarító Pannon Clean Kft. négy vezetőjét - adott hírt a Privátkopó.hu. Teljes cikk...


Adócsaló bűnbandát számolt fel a NAV

12 éve Fantomcégláncolatot és fiktív számlákat használva csaknem 1,2 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnözői csoport, amelyre a napokban csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói és adóellenőrei. Az ügyben három embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság - közölte a NAV szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...


Kemény vagyonosodási vizsgálatok jönnek

12 éve A korábbiaknál jóval "izzasztóbb" vagyongyarapodási vizsgálatokra lehet számítani az idén, mivel a jogszabályváltozások leszűkítik a vizsgálati alanyok védekezési lehetőségeit, miközben jelentősen megkönnyítik az adórevizorok dolgát - hívja fel a figyelmet az RSM DTM. Teljes cikk...


Jó évet zárt a NAV a Dél-Alföldön

12 éve Jó évet zártak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi egységei 2012-ben; a régióban nettó 403,9 milliárd forint folyt be a főbb adónemekből, a vám- és pénzügyőr szakág 29,5 milliárd forint bevételt könyvelhetett el, míg a bűnügyi igazgatóság 3,8 milliárd forint vagyont vont el az elkövetőktől - derült ki a hatóság szerdai szegedi sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


26 milliós bevételt titkolt el egy kutyatenyésztő

12 éve Egy fővárosi ebtenyésztő, aki kutyaeledelt is forgalmazott, továbbá kutyakozmetikai szolgáltatást is nyújtott, évek óta engedélyek nélkül folytatta tevékenységét, a jövedelmét pedig eltitkolta a hatóság elől - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-magyarországi regionális adó főigazgatósága. Teljes cikk...


A NAV csaknem 90 millió forintos bírságot szabott ki karácsonykor

12 éve A karácsonyi ellenőrzési akcióban csaknem 90 millió forintos bírságot szabtak ki a revizorok, 22 üzlet bejáratára került lakat 12 napra, egy üzlet pedig 30 napig nem fogadhatja vásárlóit - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel. Teljes cikk...


Győri fémkereskedők - tizennégy ember előzetes letartóztatásban

12 éve Az adócsalással gyanúsított győri fémkereskedők ügyében a tizennégy előzetes letartóztatásba helyezési kérelemből mindet teljesítette szerdán a Győri Járásbíróság nyomozási bírója - közölte a mintegy hét órán keresztül tartó procedúrát követően a megyei törvényszék szóvivő bírája az MTI-vel. Teljes cikk...


Komoly bűnszervezeteket számolt fel a NAV

12 éve Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számoltak fel a nyomozók: 820 millió forintnyi készpénzt, ingatlanokat és járműveket foglaltak le. Teljes cikk...


Adócsalás, pénzmosás: sárosak a Deutsche Bank munkatársai?

13 éve Mintegy ötszáz rendőr és pénzügyőr részvételével razziát tartottak szerdán a Deutsche Bank frankfurti központjában, a legnagyobb német pénzintézet irodáit egy több száz millió eurós adócsalási üggyel összefüggésben kutatták át. Teljes cikk...


A NAV 4,5 milliárd forintot kap a pénztárgépek bekötésére

13 éve A pénztárgépek állami adóhatósággal való összeköttetésének megvalósításához 4,5 milliárd forint forrást kell biztosítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a kormány határozata szerint. Teljes cikk...


Újfajta adóvizsgálatok jöhetnek

13 éve Több fronton is komoly támadásokat indított az adóhatóság a fiktív, illetve nem tisztességes szándékkal alapított cégek ellen, de a megszűnő és átalakuló társaságok sem maradhatnak ki a szórásból - olvasható a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...


Kétszázmilliós adót csalt két erdészeti vállalkozás

13 éve Két somogyi erdészeti társaságot csaknem 200 millió forint adócsalással gyanúsítanak. A pénzügyi nyomozók a vállalkozásokat irányító három Zala megyei férfit őrizetbe vették, a Kaposvári Városi Bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtószóvivője. Teljes cikk...


Négy évre ítélték Berlusconit adócsalásért

13 éve Adócsalásért négy év szabadságvesztésre ítélte a milánói bíróság pénteken Silvio Berlusconit. Az általa birtokolt televíziós társaságok a közvetítési jogdíjakkal csalva károsították meg az olasz államot. Teljes cikk...


Tagadták bűnösségüket a több tízmilliós visszaéléssel vádolt adóhatósági vezetők

13 éve Javarészt tagadták bűnösségüket a hivatali visszaéléssel vádolt magas beosztású egykori adóhatósági vezetők a Fővárosi Törvényszéken pénteken megkezdődött büntetőperben. Teljes cikk...


Milliárdos adócsalást lepleztek le Győrben

13 éve Milliárdos adócsalást leplezett le Győrben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a M1 Híradója kedd este. Teljes cikk...


Milliárdos adócsalásokat derített fel a NAV a hússzektorban

13 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága az idén szeptember közepéig több mint 80 milliárd forint értékben derített fel gazdasági bűncselekményeket, ebből mintegy 3,5 milliárd forintot tett ki a húságazatban feltártak értéke - mondta Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese csütörtökön. Teljes cikk...


Őrző-védő vállalkozásokra koncentrál a NAV

13 éve A személybiztonsági tevékenységet végző, őrző-védő vállalkozók ellenőrzésére fókuszál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága, mert az elmúlt időszakban ezeknél a cégeknél az ellenőrzések 88 százalékában tártak fel szabálytalanságot a revizorok - tájékoztatta a NAV megyei igazgatósága az MTI-t csütörtökön. Teljes cikk...


Ennyit keresett az államnak egy revizor az idén

13 éve Az esztendő első félévében 124 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel, 9 milliárd forint jogosulatlan visszaigénylését akadályozta meg, és csaknem 400 bűncselekményre bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága. Egy revizor átlagosan 139 millió forintot terelt vissza a költségvetésbe. Teljes cikk...


A NAV a lakosság segítségét kéri az adócsalások visszaszorításához

13 éve Az adóhatóság az állampolgárok segítségét kéri a csalások visszaszorításához, és közleményében arra buzdít mindenkit, hogy kérjen az eladóktól számlát, és jelentse, ha valaki a kérést nem teljesíti. Teljes cikk...


Falusi focipályán "talált" Zalában fantomcégeket az adóhatóság

13 éve Végrehajtás során derült ki egy zalai fémipari vállalkozásról, hogy tulajdonosainak - több más cégükkel - egy zalai falu focipályájának öltözőjében van a székhelye - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Milliárdos adócsalással bukott le egy társaság

13 éve Több mint másfél milliárd forintos adócsalással gyanúsítja egy több céget működtető tatabányai őrző-védő társaság vezetőit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a társaság vezetésének eddig szabadlábon lévő tagjait a közelmúltban őrizetbe vették - közölte a szervezet regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel. Teljes cikk...


Mintegy 700 millió forintos adócsalást derített fel a NAV

13 éve Adócsalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik áramszolgáltató beszállítójánál; a cég a gyanú szerint egy bűnszervezet felhasználásával három év alatt 700 millió forinttal károsította meg a költségvetést - értesült az MTI Hírcentrum. Teljes cikk...


Egymilliárd forint adót csalt el egy bűnbanda

14 éve Mintegy egymilliárd forint adót csalt el egy olajtermékekkel üzletelő bűnbanda - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Egymilliárd forint adót csalt el egy cégláncolat

14 éve Több mint egymilliárd forint kárt okozott az államnak egy őrzés-védelemmel és könyveléssel foglalkozó kilenctagú cégláncolat, amelynek tagjait a napokban fogta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli regionális szervezete - tájékoztatta a szervezet bűnügyi szóvivője vasárnap az MTI-t. Teljes cikk...


Megszüntették a nyomozást a PTE felnőttképzési karán

14 éve Bűncselekmény hiányában megszüntette a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást a Pécsi Tudományegyetem (PTE) felnőttképzési karát érintő ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, erről hivatalos levélben értesítették az intézmény rektorát - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...


Nagyhalat fogott az adóhatóság

14 éve A Nyugat-Dunántúl eddigi legnagyobb pénzügyi csalását leplezték le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói - közölte a NAV szerdán az MTI-vel, hozzátéve: az ügyben nyolc ember előzetes letartóztatásba, öt pedig házi őrizetbe került. Teljes cikk...


Fokozott adóhatósági ellenőrzések várhatók

14 éve Az év utolsó negyedévében fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az adóalanyok, mivel az adóhatóság az áfaellenőrzések révén a tervezetthez képest 40 milliárd forint többletbevételt kíván elérni; főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogják kiemelten vizsgálni a revizorok - derül ki a Deloitte hírleveléből. Teljes cikk...


Rejtett gazdaságba kényszerít minket a válság

14 éve Szakemberek szerint az elmúlt években lazult az adófizetési fegyelem, és egyre többen kényszerülnek az állam előtt rejtve maradó világba a gazdasági válság miatt. Virul a minimálbéres adócsalás, 4600 milliárd forint mozoghat a feketegazdaságban - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Adót csalt, szabálytalanul foglalkoztatott egy Pest megyei étterem

14 éve Újabb adócsalásra derített fényt a közelmúltban az adóhatóság; a revizorok a hagyományos ellenőrzési eszközöket és a korszerű információtechnológiai módszereket együttesen alkalmazva fülelték le azt a vendéglátóipari tevékenységet folytató adózót, aki az elmúlt két évben összesen 33 millió forint bevételt titkolt el. Teljes cikk...


Reklám és sajtókampány az adócsalók ellen

14 éve Nagyszabású reklám- és sajtókampányt indítottak Olaszországban az adócsalókkal szemben. Az adóhivatal az olaszok lelkiismeretére igyekszik hatni. Teljes cikk...


Újabb százmilliós adócsalásra derült fény

14 éve A szabolcsi adóellenőrök 280 milliós adócsalás miatt tettek feljelentést egy ingatlanfejlesztő cég ügyvezetője ellen - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


300 milliót csalt el egy őrző-védő cég

14 éve A társaság a fiktív számlák többségét olyan alvállalkozóktól fogadta be, amelyek adóbevallást nem nyújtottak be. Teljes cikk...


Két év börtönt is kaphat, aki visszaél a táppénzzel

14 éve Módosítaná a kormány a Büntető törvénykönyvet (Btk.), amelynek értelmében új büntetőjogi kategória lesz a költségvetési csalás. Eszerint bárki, aki közpénzekkel él vissza, az 100 ezer forintos értékhatár felett 2-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel lenne sújtható. Teljes cikk...


Ötszáz dolgozónak fizettek feketén

14 éve Lebukott az a vagyonvédelmi cégcsoport, amelyik mintegy félezer dolgozót jelentett be minimálbéren, miközben jóval többet fizetett nekik. Volt olyan alkalmazott, aki a saját autójára irreálisan magas költségtérítésként vette fel a különbözetet, mások egyszerűen zsebbe kapták a pénzt. Teljes cikk...


Bajban az adócsalók: nem lesz idő eltűntetni a vagyont és az adatokat

14 éve A korábbinál jóval keményebb fellépésre számíthatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól azok, akik szándékosan megrövidítik a költségvetést - cikkezi a Világgazdaság. Teljes cikk...


44 milliós adócsalás miatt tartóztatták le a cégvezetőt

14 éve A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) nyomozói őrizetbe vettek egy cégvezetőt, akinek a cége alvállalkozóként jegyellenőröket foglalkoztatott, de adóbevallási és -fizetési kötelezettségét nem teljesítette; egyelőre 44 millió forintos adócsalással gyanúsítják - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


Hatékonyabban derítik majd fel az adócsalást

15 éve Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) a január 1-jétől létrejövő egységes szervezetben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) is hasonló hierarchiában működik majd, mint ma, így lesznek központi, középfokú és alsófokú szervek - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Több milliós adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök

15 éve Nagy értékű adócsalással gyanúsítanak egy vállalkozót és két társát, akik összesen 209 millió forint értékű, teljesítés nélküli számlával próbálták az adójukat csökkenteni - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) az InfoRádió információi szerint. Teljes cikk...


Jogellenes volt a közlönykiadó ügyvezetőjének felmondása?

15 éve Rendkívüli felmondással távozott posztjáról Kodela László, akinek így egyévi fizetés járna, a közlönykiadó azonban egy fillért sem hajlandó fizetni a korábban adócsalásért elítélt ügyvezetőnek - cikkezik a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Adót csalt Krokodil Dundee, nem is keveset

15 éve Hárommilliárd forintnak megfelelő összeggel tartozik az ausztrál adóhatóságnak Paul Hogan, a Krokodil Dundee című film sztárja, akit azzal vádolnak, hogy külföldi adóparadicsomokba menekítette eltitkolt jövedelmét. Teljes cikk...


Tesco: rendőrségi és belső vizsgálat is indult

15 éve Rendőrségi vizsgálatot rendelt el a Pest Megyei Főügyészség, hogy tisztázódjon, valóban történek-e visszaélések a Tescónál a rendkívüli munkavégzés kifizetésénél, a cég pedig belső vizsgálatot indított az ügyben. Teljes cikk...


A Tesco HR vezetőjétől kér tájékoztatást a KASZ

15 éve A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) levélben fordult a Tesco-Globál Áruházak Zrt. humánerőforrás vezetőjéhez, hogy tájékoztatást kérjen a sajtóban megjelent hírek szerint ki nem fizetett pótlékokról, valamint azoknak a munkavállalók felé történő megnyugtató rendezéséről - közölte a KASZ az MTI-vel. Teljes cikk...


Cáfolja a bérekkel kapcsolatos vádakat a Tesco

15 éve A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) azt kéri a Tesco vezetésétől, hogy haladéktalanul intézkedjen a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésért járó elmaradt munkabérek és késedelmi kamataik kifizetéséről, a a Tesco ugyanakkor azt közölte: munkavállalóit minden esetben jogszerűen alkalmazza és bérüket, illetve a pótlékokat időben megfizeti. Teljes cikk...


Adócsalás, sikkasztás: mi zajlik a Tescónál?

15 éve Amennyiben a gyanú megalapozottnak bizonyul, úgy dolgozói béréből akár hétszázmillió forintot csalhatott el a Tesco Global Áruházak Zrt. - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


300 millió forint adót csalt egy munkaerő-kölcsönző cég

15 éve Közel 300 millió forintos adócsalást derített fel a vám- és pénzügyőrség, az elkövetők munkaerőt közvetítettek gyárakba és üzemekbe, majd nem a ténylegesen kifizetett munkabér után fizették meg a közterheket, és a toborzott munkavállalóknak is csak a bérük egy részét fizették ki. A felderítésről hétfőn számolt be a vám- és pénzügyőrség. Teljes cikk...


Lebuktak a milliárdos adócsalók

15 éve Két, különösen nagy értékű adócsalást derítettek fel a Vám- és Pénzügyőrség Közép-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatalának nyomozói - közölték a szervezet vezetői székesfehérvári sajtótájékoztatójukon. Teljes cikk...


Százmilliós adócsalást lepleztek le

15 éve Adócsalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy baranyai cég vezetői ellen a vám- és pénzügyőrség. A társaság nem tett eleget adófizetési kötelezettségének, így csaknem 120 millió forint adóhiány keletkezett az állami költségvetésben. Teljes cikk...


Számlagyárat lepleztek le Bács-Kiskun megyében

15 éve A Vám- és Pénzügyőrség nyomozói egy Bács-Kiskun megyei számlagyárat irányító személy, valamint az őt körülvevő elkövetői kör jogellenes tevékenységét leplezte le idén március végén - írja a Napi Online. Teljes cikk...


Hiány van adóellenőrökből Németországban

15 éve Milliárd eurós nagyságrendű bevételtől esik el a német állam az adóhatóságnál kialakult munkaerőhiány miatt - írta a hétvégén a Süddeutsche Zeitung. Teljes cikk...


Adócsalás a kólát gyártó cégnél

15 éve Több mint egymillió jüan (162 ezer 600 dollár) adó befizetésének megkerülését bizonyították rá másodfokon a PepsiCo Inc vállalatra Dél-kínában - adta hírül a kínai média. Teljes cikk...


Az adócsalóknak kedvezhet az APEH szigorítása

15 éve Több tízezer cég ellen indulhat gyorsított végelszámolás a mérlegbenyújtás elmulasztása miatt. Ennek révén azonban tömegével tűnhetnek el papíron tiszta, adócsaló, fiktív cégek is. Teljes cikk...


200 milliós adócsalás - lecsapott az APEH

15 éve Számlázási láncolattal próbálta áfa fizetési kötelezettségét csökkenteni egy építőipari társaság. Az adóhatóság a láncolatban szereplő társaságok terhére összesen 200 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg, és hat személlyel szemben büntető eljárást kezdeményezett - írja a Népszava. Teljes cikk...


Miért is kerülhetünk feketelistára?

15 éve A hitelfelvételek miatti pénzzavartól az adócsalásig terjed, miért kerülhet rá egy társaság a hatóságok büntetéseit tartalmazó listákra. 100 millió fölötti adótartozás nem rettenti el az üzleti partnereket, akik elsősorban a végrehajtás alatt álló adózók listájára és a végrehajtási eljárás bejegyzésére figyelnek. Teljes cikk...


Munkaerő-közvetítő is szerepel az APEH adóslistáján

16 éve Az adóhatóságnak szeptember végén 1.506 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 2.820 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl - derül ki az APEH honlapján közzétett listákból. Ez összesen legalább 178 milliárd forint tartozást jelent. Teljes cikk...


Az idei évet is az adóelkerülés jellemezte

16 éve Nem fehéredett tovább a gazdaság az utóbbi hónapokban, sőt, a válság az adózók egy részét visszacsábította az illegális szférába - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Kik a legnagyobb adócsalók?

16 éve Mindössze 1260 büntetőfeljelentést tett tavaly az adóhatóság 317 ezer lezárt vizsgálat után. Az elkövetési érték 82 milliárd forint volt, az elkövetők harmada ismeretlen. Teljes cikk...


Távozik a Mikroszkóp éléről Sas József

16 éve Sas József lemond a Mikroszkóp Színpad igazgatói posztjáról - jelentette be Horváth Csaba főpolgármester-helyettes a köztelevízió reggeli műsorában pénteken. Teljes cikk...


Nyolc év börtön feketefoglalkoztatásért

16 éve Éveken keresztül foglalkoztatott feketén munkásokat egy recski építőipari vállalkozás, amely ellen most eljárás indult - tájékoztatta Varga Zoltán a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának szóvivője az MTI-t szerdán. Teljes cikk...


Több százmilliós csalást fedezett fel az APEH

16 éve Fiktív gabonaügyletekkel és az azokat "igazoló" hamis számlák készítésével 690 millió forintnyi adó megfizetését kerülték el egy Kft. vezetői - mondta el Németh Gabriella, az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön. Teljes cikk...


Az amerikaiaknál nem dicsőség az adócsalás

16 éve Az amerikaiak körében nem népszerű az adócsalás - legalábbis ez derül ki az Egyesült Államok adóhivatalának (IRS) hétfőn közzétett felmérési eredményeiből. Teljes cikk...


Kik számíthatnak az APEH kiemelt figyelmére?

16 éve Az adóminimalizálók, a feketén foglalkoztatók és a számítógép-alkatrész kereskedők az idén is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kiemelt figyelmére számíthatnak, s fokozottan ellenőrzik majd a transzferárakat is - nyilatkozta az MTI-nek az APEH elnöke. Teljes cikk...


Nemzeti sport a fiktív számlázás

16 éve Az elmúlt évek egyre szigorúbbá váló adóhatósági ellenőrzései ellenére 2008-ban is gyakran próbálkoztak a vállalkozások a nyereség- és adóalap csökkentésével fiktív számlák befogadása útján - írja a Napi Gazdaság hétfői számában. Teljes cikk...


Kettős adózási morál jellemzi a magyart

17 éve Magyarországon jó ideje tartja magát az a feltevés, hogy mindenki úgy érzi magáról, hogy becsületes adófizető, de szomszédja biztos adót csal. A Progresszív Intézet által megrendelt kutatásból kiderül, hogy erős ellentmondás övezi az adózási morált. Teljes cikk...


Elítéltek egy volt Siemens vezetőt

17 éve Több tízmillió euró hűtlen kezelése, illetve megvesztegetés miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hétfőn a Siemens konszern egyik volt vezetőjét. Az együttműködő munkavállalói szervezet, az AUB volt elnöke pedig cinkosság és adócsalás vádjával négy és fél év börtönt kapott. Teljes cikk...


Hatszázmilliós adócsalást tárt fel az APEH

17 éve Büntető feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága. A gyanú szerint egy Pest megyei vállalkozás fiktív számlákra fizetett bedolgozóinak, akik valós tevékenységet nem végeztek, ezért a számlákon feltüntetett szolgáltatásokat sem teljesíthették. Az áfa-bevalláshoz kapcsolódó utólagos vizsgálat során csaknem 600 millió forintos adókülönbözetet állapított meg az APEH. Teljes cikk...


Volt Siemens-vezető a vádlottak padján

17 éve Több tízmillió euró hűtlen kezelésével, illetve adócsalással vádolják egyebek között a Siemens konszern egyik korábbi vezetőjét, továbbá az AUB munkavállalói szervezet volt elnökét. Teljes cikk...


Járulékon spórolnak a román cégek

17 éve Bár a román kormány a minimálbér emeléséről döntött, az még mindig elmarad a többi európai országban érvényben lévőtől, az átlagbérek viszont a termelékenységnél gyorsabban nőnek. Ugyanakkor a romániai alkalmazottak irreálisan magas hányada vallott be minimálbéres jövedelmet - ez a kép kerekedik ki a legújabb statisztikai adatokból és híradásokból. Teljes cikk...


NZZ: a magyarok mesteriek az adócsalásban

17 éve "Gyurcsány harca az elenyésző közösségi szellemmel szemben" címmel fűzött kommentárt a tekintélyes Neue Zürcher Zeitung svájci lap a magyar kormányfő adócsökkentési programjához. Teljes cikk...


Elítélt menedzsereknek kegyelmezett Dél-Korea

17 éve Kegyelmet kapott több elítélt dél-koreai üzletember. Köztük van a Hyundai Motor autógyártó, az SK Group és a Hanwha konglomerátumok befolyásos vezetője. Teljes cikk...


A foglalkoztatottak közel 20 százaléka nem fizet TB-t

17 éve Az Európai Unió tagállamai közül Románia áll az első helyen a "zsebbe fizetést" tekintve, idézte a Ziarul Financiar a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy jelentését. Teljes cikk...


Módosítanák az alkalmi munkavállalás feltételeit

17 éve A kormány arra készül, hogy szeptemberben módosításokat nyújt be a parlamentnek az alkalmi munkavállalói könyves (AM-könyves) foglalkoztatással kapcsolatban, az új szabályozást jövő év január 1-jétől szeretnék életbe léptetni - közölte Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára. Teljes cikk...


Csúcstechnikával vizsgálódik az APEH

17 éve A legújabb technikai eszközöket is igénybe veszi az APEH, hogy lebuktassa az adócsalókat. Teljes cikk...


GfK: többet csalunk, mint tíz éve

17 éve Mások becsapása semmilyen esetben nem lehet elfogadható - ezt vallja a GfK Csoport Wall Street Journal Europe megbízásából 19 országban elvégzett vizsgálata során megkérdezettek kétharmada. Az adófizetés és üzleti élet terén előforduló jogszerűtlen magatartás különösen komolynak tűnik, hiszen négyből három válaszadó tartja ezt súlyos problémának saját hazájában. Teljes cikk...


Kétmilliárdos adócsalást leplezett le az APEH

17 éve Fiktív számlákkal és szerződésekkel majdnem kétmilliárd forintot csalt el egy budapesti cég. Teljes cikk...


Ezer milliárdot csalnak el a bérekkel évente

17 éve Fényévekre vannak a valóságtól a jövedelemadó-bevallás adatai. Egy tanulmány szerint ezermilliárd forintot csalnak el évente a bérekkel az adókerülők és az igazán jelentős adócsalók az önfoglalkoztatók - áll a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...


Soha nem látott beruházási dömping a Samsungnál

17 éve Úgy tűnik, a Samsung milliárdos beruházási programmal kívánja feledtetni a vezetés pénzügyi manipulációi miatt kirobbant botrányt. Az 59 leányvállalat az idén összesen 18 milliárd eurót tervez beruházásokra fordítani a konszern növekedési potenciáljának megerősítésére és a tevékenységi kör új területekkel való bővítésére. Teljes cikk...


Belebukott az adócsalásba a Samsung elnöke

17 éve Bejelentette lemondását kedden Li Kun Hi, a Samsung elnöke. A legnagyobb dél-koreai konglomerátum vezetője ellen befolyással való visszaélés és adócsalás miatt folyik vizsgálat. Teljes cikk...


Adócsalás miatt vádat emeltek a Samsung vezére ellen

17 éve A Samsung-csoportnál vizsgálódó ügyészek vádat emeltek Lee Kun-hee elnök ellen adócsalás és hatalommal való visszaélés gyanújával. A megvesztegetés nem szerepel a vádpontok között. Ezzel zárult le a három hónapja folytatott vizsgálat, amelynek során az ügyészek kihallgatták Dél-Korea legnagyobb ipari konszernjének vezetőit és az elnök családtagjait is. Teljes cikk...


Kinevezték a Deutsche Post új főnökét

17 éve Azonnali hatállyal kinevezték a 46 éves Frank Appelt a Deutsche Post új főnökévé; szerződése alapján egészen 2012-ig "bitorolhatja" ezt a címet - adja hírül a Világgazdaság. Teljes cikk...


Németország: sok fejes ellen folyik vizsgálat

17 éve A német nyomozóhatóságok "nagyon sok" olyan adócsalás ügyében vizsgálódnak, amely az ország "kulcsfontosságú személyiségeit" érinti - közölte a berlini pénzügyminisztérium. Teljes cikk...


Adócsalással gyanúsítják a Deutsche Post elnökét

17 éve Adócsalás gyanúja miatt átkutatták a Deutsche Post elnökének, Klaus Zumwinkel a házát - jelenti a Világgazdaság. Teljes cikk...


Alig csalnak adót az evások

17 éve Az evások nem okoznak túl sok problémát az adóhatóságnak - írta szerdai számában a Napi Gazdaság annak apropóján, hogy az evásoknak - más adózói csoportokkal egyetemben - péntekig kell vallaniuk tavalyi adójukról. Teljes cikk...


Ötszáz feketemunkás bukott le a Dél-Dunántúlon

18 éve A Dél-Dunántúlon minden harmadik ellenőrzés során feketemunkásokra bukkantak az adóellenőrök az év eddig eltelt időszakában - áll az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának közleményében. Teljes cikk...