Nemzetközi pályázat a minőség és innováció területén
Szeptember 15-éig lehet jelentkezni a finn államelnök által a vállalatok és szervezetek vevőorientált minőségfejlesztési tevékenységének elismerésére 2007-ben alapított Minőség-Innováció nemzetközi pályázatra.
Pályázni nagyvállalati, kis- és középvállalati, mikrovállalati, közszféra és nonprofit szervezet, oktatási, egészségügyi és szociális szervezetek kategóriában lehet, illetve jelentkezni lehet még csak "papíron" létező, úgynevezett potenciális minőség-innovációval bármely kategóriában.
Molnár Pál, az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország eddig sikeresen szerepel ezen a nemzetközi pályázaton, amelyhez 2013-ban csatlakozott. Azóta az összes pályázat mintegy 10 százalékát, 12-14 pályaművet magyarországi szervezetek nyújtották be, közülük többen nemzetközi díjnyertesek lettek.
A fokozatosan bővülő pályázati rendszernek tagja még az alapító Finnországon kívül Magyarország, Svédország, Lettország, Észtország, Csehország, Izrael, Kazahsztán, valamint az idei évtől Litvánia és Spanyolország.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon