kapubanner for mobile

Nemzetközi terepen bizonyít a Pannon GSM szakembere

Barta László, a Pannon GSM Kiemelt ügyfelek osztályának vezetője a Pannon GSM tulajdonosa, a Telenor bangladesi leányvállalatnál, a GrameenPhone-nál folytatja pályafutását. A 36 éves szakember feladata Bangladesben a kis- és középvállalati értékesítési szervezetet kialakítása lesz.

A Pannon GSM - a világ tizenkét országában jelenlevő, a globális mobilpiac meghatározó szereplői közé tartozó Telenor-csoport egyik leghosszabb ideje működő és legsikeresebb vállalata - munkatársaira gyakran számít kulcspozíciókban a csoport, legyen szó nemzetközi projektek vezetéséről vagy a fejlődő piacokon zajló szervezetépítésről. "A délkelet-ázsiai ország eltérő kultúrája, vásárlói szokásai külön kihívást jelentnek, de a Pannon GSM-nél szerzett tapasztalatok biztos alapot adnak, hogy ebben az új környezetben is kamatoztassam tudásom" - nyilatkozta a vezető.

Barta László 2001 júniusában csatlakozott a Pannon GSM-hez a Kiemelt ügyfelek osztályának vezetőjeként. A piac új követelményeihez alkalmazkodva irányításával alakult meg a kis- és közép, illetve a nagyvállalatokkal foglalkozó osztály. A fiatal szakembernek a Pannon GSM-nél végzett munkája és tapasztalata nyomán ajánlották fel a bangladesi vezetői pozíciót: a GrameenPhone-nál a kis- és középvállalati ügyfelek kiszolgálására hivatott szervezetet kell felállítania. Az üzletfejlesztést, értékesítést, termékfejlesztést, marketingkommunikációt és kereskedelmi-disztribúciós tevékenységet is magába foglaló megbízatás egy évre szól.

A mintegy 150 milliós bangladesi piacon jelenleg közel 6 millió mobilelőfizetést tartanak nyilván. A négyszereplős piacon ebből a GrameenPhone-nak több mint 62%-os a részesedése, vagyis piacvezető az országban.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek