kapubanner for mobile

Népszerű a duális képzés a felsőoktatásban

A vállalati szektor bevonásával indított szakok felkeltették a jelentkezők érdeklődését. Az Oktatási Hivatal adatai szerint hét százalékkal többen jelentkeztek 2015-ben azokra az egyetemekre, főiskolákra, amelyek indítanak duális képzésben szakokat, mint tavaly - írja a napigazdasag.hu.

Mint értesültek: a felsőoktatási intézmények 393 partnerszervezettel, cégekkel, állami szervekkel, nonprofit vállalkozásokkal kötöttek megállapodásokat. A jelentkező szervezeteknek meg kellett felelniük a Duális Képzési Tanács (DKT) feltételeinek.

Népszerű a duális képzés a felsőoktatásban, amely szeptembertől 79 szakon indul el. Idén 1100 hallgató kezdheti meg tanulmányait ebben a képzési formában, amelyet a jelek szerint a jelentkezők pozitív lehetőségként élnek meg.

A hallgatók fizetést kapnak a cégektől az ott töltött gyakorlati időre, amely legalább a minimálbér 15 százaléka.

A felsőoktatási államtitkárság arra kérte a cégeket, szervezeteket, hogy a hallgatókat júliusig értesítsék az eredményről, akik július 9-ig ennek fényében tudják módosítani a jelentkezési sorrendet.

Napigazdasag.hu/Edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek