Netes kereskedelem és egyéni vállalkozók a NAV nagyítója alatt
Az adóhatóság revizorai az idén is kiemelt figyelmet fordítanak az egyéni vállalkozók ellenőrzésére, és fókuszban marad az internetes kereskedelem is, a pénztárgépek használatát pedig a "segítő" ellenőrzés helyett a kockázatelemzésen alapuló váltja fel - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Tavaly 225 ezer vizsgálat nyomán több mint 582 milliárd forintnyi megállapítás született. A feltárt nettó adókülönbözeten belül az áfa részaránya tovább nőtt, 86,5-ről 89,6 százalékra, míg az szja 3,9 (2013-ban 5,1), a társasági adó 1,7 (2013-ben 3,8), a járulékok 2,5 (2013-ban 2,3), az egyéb adónemek 2,5 (2013-ban 2,3) százalékot képviseltek.
A NAV legfontosabb feladata a költségvetési bevételek biztosítása - hangsúlyozta Varga Árpád -, ennek rendelik alá az ellenőrzési tevékenységet, amihez számos új eszköz áll rendelkezésükre, főként az áfa ellenőrzéseknél.
Az elnökhelyettes kiemelte többek között az árumozgások valós idejű ellenőrzését lehetővé tevő ekáer bevezetését, az áfa gyakorított bevallását, továbbá, hogy a belföldi összesítő nyilatkozatokon 2 millió helyett már az 1 millió forint áfatartalmú számlákat is be kell jelenteni.
Az áfa területén az adóhatóság célja a legjellemzőbb csalási struktúrák (például körhinta-csalások, láncolatok) és az azokban érintett adózók, a nem teljesített adókötelezettségek feltárása és szankcionálása. Szükség esetén büntetőjogi felelősségre vonást is kezdeményeznek - mondta.
Számíthatnak a revizorok látogatására az adóminimalizálók és azok is, akik elmulasztottak számlát kiállítani a termékértékesítésről vagy szolgáltatásnyújtásról vagy fiktív számlát bocsátottak ki. Az elektronikus kereskedelemre, ahol egyre nagyobb árbevétel képződik, már három éve kiemelt figyelem irányul, ellenőrzéséhez szintén új eszközei vannak a hatóságnak - tette hozzá.
Varga Árpád szerint az áfa ellenőrzéséhez rengeteg információja van a NAV-nak. Az adóhatóság becslési adatbázist épít, amely segít abban, hogy az áfa- és jövedelemadó bevallások összhangjának hiányát feltárják. A NAV-nál nagy reményeket fűznek az ekáerhez, az elmúlt másfél hónapban azt tapasztalták, hogy a környező államokból (Szlovákia, Románia) jelentősen csökkent az áfacsalásra szakosodott cégek forgalma.
Az irányelvek szerint a társasági adó területén többek között az indokolatlanul elszámolt költségekre, ráfordításokra, az agresszív adótervezésre, a transzferárak ellenőrzésére, a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos adóalap-csökkentésre és a beruházások elszámolására összpontosít az adóhatóság. Ellenőrzik továbbá azt is, szabályszerűen vették-e igénybe az egyes támogatásokat. A látvány-csapatsportok támogatásával kapcsolatos megállapítások tavaly megtízszereződtek az előző évhez képest.
A járulékfizetés ellenőrzésénél a feketefoglalkoztatást, a munkaerő-kölcsönzés szabályszerűségét, az adókedvezmények igénybevételének jogszerűségét vizsgálja a NAV. Külön figyelmet szentel egyes foglalkozásoknak (például vendéglátó, fodrász, kozmetikus, víz- és gázszerelő) valamint azoknak a tevékenységeknek, amelyeknél a költségelszámolás lehetősége minimális (ilyen például az ügynöki tevékenység, a könyvelés vagy az újságírás).
Az szja területén az ellenőrzések célja az eltitkolt jelentős jövedelmek feltárása, így tarthatnak a revizoroktól a jelentős kockázatot hordozó társaságok magánszemély tagjai, a vállalkozások számlájáról jelentős összegű készpénzt felvevő, de annak vállalkozási célú felhasználását igazolni nem képes magánszemélyek mellett a csőd-, felszámolási és kényszertörlési eljárások alá kerülő adózók vagyonát vagy jelentős jövedelmeket eltitkoló magánszemélyek is.
Az egyéni vállalkozók körében az idén több vizsgálatot tervez az adóhatóság. Ezt azzal indokolta az elnökhelyettes, hogy az általuk bevallott jövedelem és fizetett adó minimális a munkaviszonyban szerzetthez képest. Egy szabolcsi magánszemély évente átlagosan nyolc-tízszer annyi szja-t fizet be, mint egy egyéni vállalkozó - mondta Varga Árpád. Hasonlóan kiemelt figyelem irányul idén az őstermelőkre is. Továbbra is célkeresztben lesznek a jövedelmet minimalizálók és a jövedelem-(nyereség)-minimum alatt vallók is. A vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyeknél az adókedvezmények feltételeinek teljesülését, az adóvisszaigénylések jogszerűségét vizsgálja az adóhatóság.
Az egyes adónemektől függetlenül fokozottan ellenőrzi a NAV az árumozgásokat (ekáer), az online pénztárgépek használatát, a munkaerő-kölcsönzést, a székhelyváltókat és a készpénz-forgalmat.
Kiemelt figyelmet kap idén is a mezőgazdaság, azon belül a sertéstenyésztés, a húsfeldolgozás és -tartósítás valamint a fakitermelés. A szolgáltató szektorban ellenőrizendő tevékenységi körök a tavalyihoz hasonlóak, például a gépjárműjavítás és -karbantartás valamint az élőállat nagykereskedelem.
A vámszakmai területen a jövedéki ellenőrzések egyik fontos célja továbbra is a dohánygyártmányok illegális forgalmazásának megakadályozása és idén is ellenőrzik a cukortermékek forgalmazását, felhasználását. A revizorok igyekeznek felderíteni a magán- és bérfőzés keretében előállított párlatok illegális kereskedelmi forgalmát is, tehát, ha valaki az interneten árulja saját pálinkáját, ne lepődjön meg, ha megjelennek nála a NAV emberei.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- A megszűnt egyéni vállalkozások száma 2014 és 2024 között - grafikon 3 hónapja
- Vállalkozók figyelem! Itt vannak a legfontosabb határidők 2026-ra 4 hónapja
- Felmérés: a magyar cégek többsége NAV ellenőrzésre számít fél éven belül 5 hónapja
- Ismét keresik az Év Fiatal Vállalkozóját 6 hónapja
- Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál 7 hónapja
- Kötelező karácsonyi bónuszt vezetne be a kormány 7 hónapja
- Felmérés: ilyen könnyítésre vágynak a magyar kkv-k 8 hónapja
- VOSZ: elkerülhetetlen a bérmegállapodás újratárgyalása 8 hónapja
- Ígéret szép szó: miért nem kapunk valódi egyéni nyugdíjszámlát? 9 hónapja
- Ezeket a munkajogi hibákat nem engedheted meg magadnak! 12 hónapja
- Elindult az ÉVOSZ fenntarthatósági tagozata 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?