kapubanner for mobile

Nincs kegyelem a korrupt alkalmazottaknak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zéró toleranciát alkalmaz a szabályokat megszegő alkalmazottakkal szemben.

A NAV közleményében kifejti: a költségvetési bevételek jelentős részéért felelős szervezetnél alapvető követelmény, hogy a hivatal összes dolgozója feddhetetlen legyen, és a jogszabályok maradéktalan betartásával végezze munkáját. Az ügyészség által gyanúsított pénzügyőröket megilleti az ártatlanság vélelme, ha azonban a büntetőeljárás során beigazolódik a bűnösségük, a legszigorúbb jogkövetkezményekkel számolhatnak.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Röszkei Határkirendeltség nyolc jelenlegi és volt pénzügyőrét hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja. A hivatásos pénzügyőrök a gyanú szerint rendszeresen jogtalan előnyt kértek és kaptak a fuvarozóktól. A KNYF szerdán a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben házkutatásokat tartott, és nyolc jelenlegi, illetve már leszerelt pénzügyőrt és egy civilt hallgatott ki gyanúsítottként.

A határállomáson szolgálatot ellátó pénzügyőröktől több ezer eurót foglaltak le. Az ügyészség két gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványt. Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folyik az eljárás.

A NAV hozzátette, már a nyomozás során is segítette az ügyészség munkáját, és a továbbiakban is minden rendelkezésére álló információt megad a nyomozóhatóságnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek