Nincs magyar cég bedőlt partner nélkül
Minden cégnek volt olyan üzleti partnere az elmúlt két évben, amely fizetésképtelenné vált, az általuk okozott bevételkiesés általában nem haladja meg a vállalkozás forgalmának 10 százalékát – derül ki egy adósságspirálba jutott cégek megmentésével foglalkozó tanácsadó cég felméréséből.
A Reconcept tanácsadó cég partnerei, ügyfelei körében végzett, nem reprezentatív felmérésének eredményei szerint a cégek 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy üzletfeleik tizede vagy annál kevesebb dőlt be, a többiek 10-30 százalék közé tették ezt az arányt - áll az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatóban.
Rosszabb volt a helyzet 2009-2010-ben, akkor a vállalatok 15 százalékának kellett azt elszenvednie, hogy megrendelőik 30-60 százaléka nem tudta kiegyenlíteni számláit. A többségnek 10 százaléknál kevesebb fizetésképtelen vevővel volt dolga.
A megkérdezettek nem optimisták, mindannyian továbbra is arra számítanak, hogy vásárlóik közül néhány fizetésképtelenné válik 2014-ben. A többség 10 százalék alá várja arányukat.
A felmérésben részt vett vállalatok borús jövő évi kilátásainak oka részben az is, hogy a megkérdezettek között jelentős az ingatlan- és gépjárműágazatban dolgozó cégek aránya. Pilhál Zsolt, a Reconcept ügyvezető partnere szerint hasonlóan nehéz helyzetre számíthatnak a fuvarozók, a logisztikával foglalkozók, valamint a kiskereskedelmi hálózatokkal kapcsolatban álló beszállítók is.
A többség likviditási problémákról, évekre nyúló fizetési késedelmekről számolt be a bedőlt partnerek miatt. A veszteségek között szerepel a késedelmi kamat elengedése, sőt a tőketartozás csökkentése is a behajtási folyamat során.
Ennek ellenére a megkérdezett vállalkozások 43 százaléka semmilyen lépést nem tervez a partneri fizetésképtelenségből adódó károk enyhítésére 2014-ben.
A többség viszont felkészül, gondosabban előkészített szerződéseket köt üzletfeleivel. Több cég is partnerfigyelő rendszert állít fel, amely jogászok bevonásával igyekszik még a megállapodás megkötése előtt kiszűrni a kockázatos megrendelőket.
A válaszadók között volt olyan, aki már keretszerződést kötött követeléskezelővel. A vállalkozások 2014-es bevételük maximálisan 2 százalékát szánják behajtásra, de a cégek több mint fele inkább 1 százalék alatt tartaná ezt a költséget - közölte a Reconcept.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?