kapubanner for mobile

Nő vagy csökken a minimálbér?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kétértelmű játékba kezdett a kormány a minimálbérrel - írja a Hvg.hu. A miniszterelnök szavai és a Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szöges ellentében állnak egymással és a költségvetési helyzettel. A gazdasági lap elemzése szerint a kormányfő által emlegetett "további emelés" reálértéken még a minimálbér csökkenését is jelentheti.

Sokan - köztük foglalkoztatáspolitikai szakértők és üzleti szereplők - ágállnak a minimálbér emelése ellen, például azzal, hogy csökkenti a foglalkoztatottságot, mert drágább a munkáltatóknak, a csökkentése azonban jótékonyan hathat a foglalkoztatottak számára. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentéseivel párhuzamosan a Nemzetgazdasági Minisztérium éppen azt tervezi, hogy csökkenti a pályakezdők minimálbérét.

A kormányfő több helyen azonban kijelentette, hogy növelni akarja a minimálbért, mert nem tud olyan országról, ahol alacsonyabb lennének a bérminimumok. Ezt cálfolta meg a Hvg.hu az Eurostat év eleji adataira hivatkozva. Azok szerint ugyanis több helyen is jóval alacsonyabb a legkisebb kötelező bér, például a balti államokban, Romániában és Bulgáriában. A visegrádi országok minimálbére viszont a miénknél valamivel magasabb. - Emiatt a minimálbér emelése a nemzetközi versenyképességünk felől nézve akkor "nem jelentene gondot", ha közben a munkáltatói járulékok ugyanolyan mértékben csökkennének, mint a minimálbér nő ---–- nyilatkozta a lapnak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

Orbán Viktor a minimálbér emelésével párhuzamosan csökkentené a társadalombiztosítási járulékokat is. Erre azonban nem igazán látnak reális esélyt a lap által megkérdezett elemzők a költségvetés helyzete és az európai adósságválság miatt.

Egyes vélemények szerint ahhoz, hogy a régiós átlagra csökkentsük a járulékszintet, fel kellene használni a jelenleg bérkompenzációra félretett 180 milliárd forintos költségvetési keretet. - Egy ennek megfelelő minimálbéremelés azonban azt jelentené, hogy jóval kevesebbel nőne a bérminimum, mint az infláció, vagyis reálértéken a minimálbér csökkenne - írja a lap.

Hvg.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek