kapubanner for mobile

Női kutatói díjat és az év roma oktatója elismerést hoz létre a Debreceni Egyetem

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Debreceni Egyetem (DE) idén is csatlakozik a Kutatók Éjszakájához, amelynek keretében első alkalommal adják majd át a Női kutatói díjat és az Év roma kutatója elismerést - jelentette be Páles Zsolt, a DE tudományos rektorhelyettese pénteki sajtótájékoztatóján.

A DE tudományos életének népszerűsítésére, a matematikai, természet-, műszaki és informatikai területet választó külföldi és hazai hallgatói létszám növelésére, a tehetséggondozásra, az innovációs eredmények nemzetközi és regionális terjesztésére az egyetem átfogó programot dolgozott ki, amelyet pályázati forrásból valósít meg az elkövetkező két évben - tette hozzá a professzor.

Páles Zsolt szerint az intézmény elsődleges stratégiai célja, hogy a Debreceni Egyetemet kiemelt kutatóegyetemként a kommunikációs csatornák segítségével is népszerűsítse, hiszen fontos számukra, hogy itthon és külföldön egyaránt növeljék versenyképességüket.

Ennek érdekében gyarapítanák a természettudományos területeket választó fiatalok számát, az eddiginél is szélesebb körben népszerűsítenék - tehetséggondozás formájában is - az ott keletkezett kutatás-fejlesztési, innovációs eredményeket, emellett vállalkozásbarát egyetemként versenyben szeretnének maradni a hazai és külföldi piacon egyaránt - összegezte a program három alappillérét Páles Zsolt.

Hozzátette: a hagyományos, már népszerű programok mellett újdonságként rendezi meg az intézmény - többek között - a Tormay-Öko Napot, de lesz középiskolai szaktanár konferencia, amelyen az érintett tanárok információkat kaphatnak tantárgyuk legfontosabb kutatási eredményeiről és az egyetemi képzéssel kapcsolatos legfrissebb fejleményekről.

A Nők a tudományban program legfontosabb célja, hogy a fiatal nőkkel, középiskolás lányokkal megismertesse a sikeres női tudományos oktatói-kutatói életpálya-modellt. A Kutató Kávézó a gazdasági szektor és a tudományos élet képviselői számára nyújt informális találkozási lehetőséget, míg a Kölyök Egyetem online felületen népszerűsíti a tudományos életet a fiatalok körében - sorolta a tudományos rektorhelyettes.

A tudományos életet népszerűsítő, a tehetséggondozó, illetve az innovációs eredmények terjesztésére vonatkozó projektek megvalósítására 278,7 millió forint európai uniós támogatást nyert a Debreceni Egyetem - közölte Páles Zsolt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek