Nők lehetnek a jövő vezetői
A JCI Budapesten rendezi éves Európa Konferenciáját június 10. és 14. között, amelyen 2500 fiatal európai üzletember vesz részt több mint 50 országból. A jövő Európájának üzleti és politikai vezetőit tömörítő egyesület statisztikái szerint, a fiatal hölgyek az átlagosnál sokkal érdeklődőbbek a szervezet, és így a gazdaság irányítása iránt.
A hölgyek előretörése a konferencián résztvevők arányában is látszik, hisz majd' 50 százalékban a gyengébbik nem képviselteti magát a budapesti kongresszuson, ami a JCI európai történetének is egyik legnagyobb közgyűlése. A szervezet tagjai nagymértékben hozzájárulnak a kontinens gazdasági fejlődéséhez, így a jövőben talán pont ezek a fiatal felnőttek vezetik ki országaikat a gazdasági válságból. A JCI európai tagjait nem érdemes figyelmen kívül hagyni, hiszen átlagosan 39 alkalmazottért és éves szinten közel 7 és félmillió eurós forgalomért felelnek, és az átlagosnál jóval több közöttük a fiatal nő.
A budapesti konferencia szakmai részében 65 különböző előadáson és személyiségfejlesztő valamint üzleti jellegű tréningen vehetnek részt az érdeklődők, emellett a programnak része egy folyamatosan működő üzleti expo is. A rendezvény kiemelt témái az innováció, a társadalmi felelősségvállalás és a piacgazdaság elmúlt 20 éve. Az előadók között lesz Soros György, a világ egyik legismertebb magyar származású pénzügyi szakembere is, valamint Rubik Ernő és Losonczi Áron EU innovációs nagykövetek is. Az eseményen részt vesz Oszkó Péter pénzügyminiszter, Varga István gazdasági miniszter és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes is, Garamhegyi Ábel nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős államtitkár pedig szerdán irodájában fogadja Jun Sup Shint, a JCI világelnökét és Galambos Tamást, a JCI magyarországi elnökét.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?