Nyártól jön az új Mt.: 50 ezer fővel csökkenhet a foglalkoztatottság
A nyártól életbe lépő új Munka Törvénykönyve nagyobb védelmet adnak a kölcsönzött munkavállalóknak, ez azonban csak látszatra kedvező fejlemény számukra. A foglalkoztatóknak ugyanis nagyobb kockázatot kell majd vállalniuk, az érdekvédő szövetség szerint 50 ezer fővel is nőhet a munkanélküliség emiatt.
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) szerint a nyáron életbelépő új Munka Törvénykönyvében (Mt.) négy sarkalatos pont is található, amely alapjaiban lehetetlenítené el a munkaerő-kölcsönző szféra működését. A kölcsönzött munkaerő lényege a rugalmasság, amelyet a főként a foglalkoztatók várnak el - igaz ugyan, hogy ezek a munkavállalók így kiszolgáltatott helyzetben vannak, de legalább van munkájuk. Az atipikus foglalkoztatási formák nagy előnye, hogy a cégek így könnyen tudnak alkalmazkodni a gazdasági helyzethez - sok vállalatnak nincs is más alternatívája, minthogy kölcsönzött munkaerőhöz fordul.
Az MMOSZ szerint az új törvény nem segíti elő ennek a foglalkoztatási formának az eddigi rugalmasságát. Az új Mt. értelmében a határozott idejű munkaszerződés fél éven belül nem hosszabbítható meg. A szövetség szerint ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy például ha egy három hónapos szerződés esetén valamilyen-– előre nem látható okból -– mondjuk két héttel csúszik a kiszállítás, a már betanított embereket el kell küldeni, s helyettük arra a plusz két hétre új munkaerőt kell képezni. Vagyis eltűnik az elvárt rugalmasság.
A rugalmasság hiánya óvatosabbá teheti a cégeket
Ennek a passzusnak további hozadéka, hogy 2012. július 1-jét követően a határozatlan idejű szerződések kerülnek majd előtérbe. A határozatlan idejű szerződések magukkal hozzák a felmondási tilalmak körét.
Új elem továbbá a csoportos leépítés. Ennek során kalkulálni kell a 30 nappal korábbi kiértesítéssel és a különböző egyeztetési körökkel - ami a szövetség szerint szintén a rugalmasság rovására megy.
További újdonság a végkielégítés. Eddig nem kellett fizetni, júliustól azonban már igen. Az viszont korántsem egyértelmű, hogy ki fogja majd ezt állni?
Ha egy munkavállaló 10-15 munkahelyen is megfordult -– amit az atipikus forma lehetővé tesz -–- mely kölcsönbevevőt terheli ez az összeg? Ideiglenessé tervezett megoldásnál nem jöhet szóba egy hosszú távú -– bő közép távú - elem.
A negyedik probléma az MMOSZ szerint, hogy a felmondási idő 15 napról 30 napra duplázódik - vagyis elnyúlik a felmondás, ami szintén nehezíti azt, hogy a cégek gyorsan reagáljanak a külső gazdasági környezet változásaira.
Az új szabályozás nagyobb védelmet nyújt a kölcsönzött munkaerőnek, mint eddig - az érme másik oldala ugyanakkor az, hogy ezzel éppen hogy azokat a cégeket riasztja el a törvényalkotó, amelyek a rugalmasság végett így alkalmaztak embereket.
50 ezer fővel csökkenhet a foglalkoztatottság
Az MSZOSZ szerint jelen gazdasági helyzetben egyetlen kölcsönvevő sem képes tolerálni a fentieket. A határozatlan idejű szerződések nagyobb kockázatot jelentenek majd a kölcsönbeadóknak. Várhatóan elmegy a szféra a szürkegazdaság irányába, túlzott kockázatot vállal, sokak számára elkerülhetetlen lesz a csőd. Ha nem lesz rugalmas foglalkoztatás, odébb állnak a termelő cégek, akik három dolgot néznek egy országba településük előtt: a társasági adó -– ez a régióban nálunk a legalacsonyabb -– és a minimálbér mértékét -– még mindig mi keresünk a legkevesebbet -, s a foglalkoztatás rugalmasságát. Minthogy a termelő cégek nem tervezik felvenni állományba a kölcsönzött munkavállalókat, 50 ezer fővel csökkenhet a foglalkoztatás. A hazai kölcsönző cégek, akik nagy foglalkoztatókként, s kiemelt, ellenőrzött adózókként jelenleg elősegítik a foglalkoztatás bővítését, elveszítik a létjogosultságukat. Hiszen, ha eltűnik a több mint egy évtizede megszokott rugalmasság, és nem lesz különbség, joggal tehető fel majd a kérdés: mitől marad atipikus a kölcsönzött munkaerő, mint foglalkoztatási forma?
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati... Teljes cikk
A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás... Teljes cikk
A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2-a fontos... Teljes cikk
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 3 napja
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 1 hete
- A részmunkaidősök létszámváltozása 2019 és 2024 között - grafikon 1 hete
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 1 hete
- Itt vannak a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek 1 hete
- A munkanélküliségi ráta nemek szerint - grafikon 2 hete
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 2 hete
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 2 hete
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 2 hete
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 2 hete
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 2 hete



Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig